Hirdetés

Kínos információkat tárt fel Guccifer hacker Clintonról

A Guccifer néven ismertté vált, romániai számítógépes hacker kedden nyilvánosságra hozott dokumentumai arról tanúskodnak, hogy a demokraták előválasztási folyamatát elcsalták, mert Hillary Clinton már a kampány előtt elrendezett mindent.

MTI

2016. július 19., 18:462016. július 19., 18:46

2016. július 19., 18:492016. július 19., 18:49

A magát Guccifernek nevező, 44 éves romániai hacker újabb dokumentumai a Demokrata Párt Országos Bizottságának szerveréről származnak, és Guccifer a The Hill című, a kongresszus ügyeivel foglalkozó lapnak küldte el őket.

A dokumentumokból az derül ki, hogy Hillary Clinton már jóval az elnökjelöltsége 2015-ös bejelentése előtt megállapodott tanácsadóival és kampányának finanszírozóival arról, hogy ő lesz a demokraták elnökjelöltje. Guccifer erről szóló feljegyzéseket tett közzé. A The Hill John Podestának, a Clinton-kampány jelenlegi főnökének, Dennis Chengnek, az adománygyűjtő akciók szakemberének és Robby Mook kampánymenedzsernek küldött elektronikus levelekről ír. Ezeket az e-maileket Hillary Clinton írta.

A kiszivárogtatott dokumentumok ismét megerősítik Bernie Sanders vermonti szenátor – Clinton pártbeli vetélytársa – híveinek azon meggyőződését, hogy az előválasztási folyamatot elcsalták, nem volt igazi verseny és választás, a folyamat inkább Clinton „megkoronázásáról\" szólt.

A dokumentumok jó része azt a korábban napvilágot látott információt is megerősíteni látszik, hogy a fősodorhoz tartozó média aalkalmazkodik a demokrata párt stratégiájához, és híven közli a Clinton-kampány azon történeteit, amelyek segítik Hillary Clintont, sőt levélben egyeztetnek a Clinton-kampánnyal egyes témákról.

Guccifer a The Daily Beast című orgánumtól idéz konkrét példákat. A The Hillnek átküldött dokumentumok arról is tanúskodnak, hogy egyes demokraták milyen reszketve fogadták az iráni atomprogramról megkötött megállapodást, felsorolják, hogy kik azok a demokrata párti politikusok, akik igyekeztek megfúrni az atomalkut. Más dokumentumok azt részletezik, hogy Hollywood hírességei – például Steven Spielberg filmrendező vagy Tom Hanks színész – hogyan támogatták anyagilag is a Clinton-kampányt.

Guccifer, polgári nevén Marcel Lazăr Lehel egyébként egy amerikai börtönben ül, előzetes letartóztatásban van. Romániában már elítélték jogosulatlan adatszerzés miatt. Hét év börtönt kapott, majd kiadták az Egyesült Államoknak, ahol beismerte bűnösségét védett számítógéphez való jogosulatlan hozzáférésben és személyazonossággal való visszaélésben, és jelenleg az ítélethozatalra vár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés