
Egyáltalán nincs ünnepi hangulat az ortodox húsvétra készülődő Moldovai Köztársaságban a súlyos politikai válsággal párosuló gazdasági hanyatlás miatt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a hét végén bejelentette: felfüggeszti a Prut menti országnak 2010-ben megítélt, mintegy 400 millió euróra rúgó hitelcsomag utolsó, negyedik részletének folyósítását.
2013. április 29., 08:302013. április 29., 08:30
2013. április 29., 08:412013. április 29., 08:41
Tokhir Mirzoev, a nemzetközi pénzintézet chişinăui delegációvezetője azzal indokolta a döntést, hogy Moldova jelenleg nem rendelkezik működőképes kormánnyal, ugyanakkor a nemrég menesztett, Vlad Filat vezette kabinet számos intézkedése ellentétes az IMF-fel három évvel ezelőtt kötött hitelszerződésben foglaltakkal.
A két éve kormányzó hárompárti Európa-barát chişinăui koalíció nagyobbik alakulatát, a moldovai liberális demokrata pártot irányító Vlad Filat kabinetjét március elején, bizalmatlansági indítvánnyal menesztették az ellenzéki kommunisták, mégpedig a Marian Lupu házelnök vezette kormányzó demokraták segédletével. Lupu és Filat látszólag azon különbözött össze, hogy melyikük pártja jelölje a főügyészt, konfliktusuk igazi oka viszont az, hogy a kormányfő Moldova államiságának aláaknázásával vádolta meg koalíciós partnere jobbkezét, Vlad Plahotniuc oligarchát.
A belső konfliktusok marcangolta, európai integrációpárti koalíció ismét Filatot nevezte meg kormányfőjelöltként, egy héttel ezelőtt azonban a moldovai alkotmánybíróság úgy ítélkezett: a parlamentben megbuktatott Vlad Filat ideiglenesen sem töltheti be többé a miniszterelnöki funkciót. A taláros testület úgy értékelte, hogy a többek között korrupció gyanúja miatt leváltott Filat összeférhetetlen a kormányfői tisztség betöltésével, és újbóli kinevezése a jogállamiság elveinek semmibevételét jelentené.
Nicolae Timofti államfő átmeneti megoldásként Iurie Leancă külügyminisztert nevezte ki ügyvezető kormányfőnek, megfigyelők szerint azonban nagy az esélye, hogy a Brüsszelben is nagyra becsült diplomata hoszszú távon is betöltheti a miniszterelnöki posztot. A 49 éves Leancă – aki egyébként jól beszél magyarul, a nyolcvanas években Budapesten folytatta tanulmányait – mozgástere egyelőre szűk, holott a négymillió lakosú, Európa legszegényebb országának számító volt szovjet köztársaság számára létfontosságú a reformok folytatása.
Noha a kormány tavaly ötszázalékos növekedést várt, a gazdaság visszaesett, amit elsősorban az export stagnálása okozott. Az előrehozott választások és az egyre növekvő népszerűségnek örvendő ellenzéki kommunisták előretörése közepette nem véletlen, hogy a lakosság körében nagyfokú a pesszimizmus. Egy friss közvélemény-kutatás értelmében a moldovaiak közel hatvan százaléka úgy látja, hogy rossz irányba haladnak a dolgok az országban. Ehhez a borúlátó hangulathoz igazodva a moldovai miniszterelnöki posztot 1990 és 1991 májusa között betöltő Mircea Druc a hét végén csődre ítéltetett országnak nevezte a Prut menti köztársaságot, amely szerinte az uniós integráció közepette menthetetlenül beolvad Romániába.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!