Hirdetés

Kicserélték a zászlókat Belgrádban

Szerbia nyolcvannyolc év után szuverén országgá vált Szuverén országgá vált tegnap Szerbia, miután a köztársaság parlamentjének ülésén – csak második nekifutásra – határozatot fogadott el arról, hogy Montenegró önállósodásával megszűnt létezni a délszláv államközösség, s annak jogutódjává vált Szerbia.

Gazda Árpád

2006. június 06., 00:002006. június 06., 00:00

A határozat nyugtázza, hogy a szerb-montenegrói államközösség alkotmányos alapokmányával összhangban Szerbia átveszi a közös állam nemzetközi jogi szubjektivitását és hatásköreit, illetve a közös államra vonatkozó nemzetközi dokumentumokat, beleértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es számú határozatát is. A dokumentum arra kötelezi a szerb kormányt és az állami szerveket, hogy 45 napon belül tegyék meg a szükséges intézkedéseket az államközösségi hatáskörök átvételére, és rendezzék a vitás kérdéseket Montenegróval. A határozat elfogadásával jogilag is megszakadtak az államjogi kapcsolatok a három éve fennálló délszláv unió két tagköztársasága között: 88 év után ismét önálló álammá vált Szerbia és Montenegró is. A két független országnak tárgyalásokat kell kezdenie egymással a különválásról, és a nemzetközi elismertség után diplomáciai kapcsolatot kell létesítenie egymással.
A belgrádi parlament csak második nekifutásra tudta elfogadni a „függetlenségi határozatot”, mivel az első szavazás előtt az ellenzéki ultranacionalista Szerb Radikális Párt képviselői kivonultak az ülésteremből, és nem volt meg a határozatképességhez szükséges többség. Másodszor a kormánypártok fogadták el a dokumentumot, az ellenzéki szocialisták támogatásával.
A szavazások előtt a parlamenti pártok szónokai is felszólaltak, egyesek sajnálattal és szomorúsággal beszéltek arról, hogy megszűnik létezni a három éve fennálló délszláv államközösség. Mások viszont „Éljen Szerbia!” felkiáltással kezdték mondandójukat, és arra helyezték a hangsúlyt, hogy a köztársaságnak mihamarabb el kell fogadnia azokat a körülményeket, amelyeket Montenegró függetlenné válása előidézett.
A parlamenti határozat elfogadása után a képviselőház homlokzatáról szinte észrevétlenül levették a szerb-montenegrói zászlót, nem volt semmilyen ünneplés, nem volt fogadás vagy tűzijáték, mint szombat este Podgoricában, miután a montenegrói parlament elfogadta a függetlenségi nyilatkozatot. Predrag Markovics parlamenti elnök nem hívta meg a parlamenti ülésre sem Borisz Tadics szerb elnököt, sem Vojiszlav Kostunica miniszterelnököt, mivel – mint mondta – nem ünnepi ülésről van szó, a parlament csupán egy határozatot fogad el a hatáskörök átvételéről. MTI

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés