2012. január 16., 08:492012. január 16., 08:49
Tóth Miklós közölte, a jelenlegi államfő 1992-es doktori értekezésének megítélése, a kisdoktori cím kiadása az általános eljárásrendnek megfelelően, szabályszerűen történt, a szakértők szerint az értekezés tartalma megfelelt az akkori követelményeknek. A Hvg.hu szerdán azt írta, hogy az államfő doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató tanulmányával, amit a Köztársasági Elnöki Hivatal visszautasított. Kertész István ókortörténész, Schmitt írásának egyik bírálója fontos alkotásnak és jó dolgozatnak nevezte a doktori diszszertációt, amely szerinte szakszerű volt, és gazdag információanyagot tartalmazott. Az ügyben kiadott nyilatkozatában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közölte: „tudomásul veszszük, hogy Schmitt Pál határozottan visszautasította az őt ért plágiumvádakat, és azt is, hogy a munkáját értékelő egyetemi szakértők támogatásukról biztosították”.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.
Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.