Hirdetés

Kezdeményezik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom feloszlatását

A magyarországi Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom jogi úton kezdeményezi a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom feloszlatását. Ezt a szervezet elnöke jelentette be hétfőn, a Jobbik budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón, ahol néhány újságíró mellett több jobbikos parlamenti képviselő, illetve mintegy száz Jobbik-szimpatizáns várta.

MTI

2011. augusztus 29., 16:372011. augusztus 29., 16:37

Sass Szabolcs azt mondta, azért gyűltek össze a Jobbik székháza előtt, mert elegük van a Jobbik és „fiókszervezetei” keltette gyűlöletből, uszításból, kirekesztésből és „náci romantikából”. Mint mondta, Vona Gábor és barátai „gyilkosságra uszítanak,” ezzel szemben ők – a rendszerváltás értékeit szem előtt tartva – nem fegyvert rántanak, hanem tollat.

Végh Edvárd, a Baloldali Demokrata Kör elnöke közölte, sajtótájékoztatójukkal a szélsőjobboldal előretörése ellen tiltakoznak, majd arra kérte a körülette álló tömeget határolódjon el a szélsőjobboldali, náci és fasiszta eszméktől.

Sass Szabolcs és Végh Edvárd sajtótájékoztatója végén széttépett, majd a kukába dobott egy „szélsőjobboldal” feliratú papírlapot, ezzel egy időben Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója és Szilágyi György, a párt parlamenti képviselője pedig egy Che Guevara portréjával leragasztott vörös csillagot ejtett a szemetesbe. Szabó Gábor ezután fennhangon azt mondta, a Jobbik nem a szélsőjobboldalt, hanem a „valódi nemzeti radikalizmust” képviseli.

A Jobbik-szimpatizánsok ezt megelőzően többször is gúnyos tapssal és nevetéssel, illetve bekiabálásokkal válaszoltak a baloldali politikusok felszólalásaira, nem kímélve például a szintén jelen lévő, ám meg nem szólaló Szanyi Tibort, az MSZP elnökségi tagját.

Az esemény ideje alatt számos rendőrt lehetett látni a budapesti XI. kerületi Villányi úton és környékén, ám beavatkozniuk nem kellett, mivel a sajtótájékoztató rendbontás nélkül ért véget.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg

Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása

Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére
2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
Hirdetés
Hirdetés