Kezd helyre állni a rend Brazíliában

Mintegy kétszáz túsz kiszabadításával a brazil rendfenntartó erők véget vetettek a Sao Paulo szövetségi állam számos fegyintézetében a hétvégén kitört lázadásoknak. A zavargások legalább 97 halálos áldozatot követeltek.

Gazda Árpád

2006. május 17., 00:002006. május 17., 00:00

A börtönlázadások tulajdonképpen a dél-amerikai országban eddig soha nem látott erőszakhullámot indítottak el, amelynek során egyebek között rendőrségi intézmények elleni támadásokban közel százan vesztették életüket. A biztonsági erők 45 börtönlázadást törtek le, és 195 túszt szabadítottak ki. A fegyintézetekben összesen 125 ezer rabot őriznek. Az erőszakos eseményeket a Primeiro Comando da Capital-PCC (A Főváros Első Kommandója) nevet viselő szervezett bűnözői csoport tagjainak tulajdonítják a hatóságok. A legnépesebb és leggazdagabb brazíliai szövetségi államban tevékenykedő szervezet a biztonsági erők ellen összesen több mint 180 támadást indított. A mészárlássorozat válasz volt arra, hogy csütörtökön 765 foglyot – köztük a PCC börtönben lévő vezetőit – az állam középső részéből két, szigorúan őrzött börtönbe szállítottak át, megakadályozandó egy nagyszabású börtönlázadást. A PCC vezetőit éppen a készülő zendüléssel kapcsolatban hallgatták ki, amikor a támadássorozat kezdetét vette. A bűnözői csoport vezetői mobiltelefonjaik segítségével adtak utasítást a támadásokra. MTI
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak