2013. április 07., 13:222013. április 07., 13:22
Julija Timosenko volt kormányfő egykori belügyminiszterét 2010 végén tartóztatták le. Tavaly februárban négy év szabadságvesztésre ítélték hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. Egy későbbi perben még további két évet kapott szintén hivatali visszaélés miatt. Ha Lucenko most nem részesült volna kegyelemben, leghamarabb csak 2014 végén helyezték volna szabadlábra.
Az államfő mellett működő kegyelmi bizottság terjesztette Janukovics elé a kegyelmi javaslatot. Az elnök által aláírt rendeletben még további öt elítélt kapott kegyelmet, köztük Heorhij Filipcsuk, Timosenko volt környezetvédelmi minisztere, akit tavaly ítéltek börtönbüntetésre hivatali visszaélés vádjával.
Az állami büntetés-végrehajtás sajtószolgálata szerint az érintetteket vasárnap reggel kiengedték a börtönből.
Több nemzetközi szervezet, köztük az Európai Unió is több ízben sürgette a kijevi vezetést, hogy engedje szabadon a politikai bebörtönzötteket, köztük elsősorban Janukovics fő politikai riválisát, Julija Timosenkót és a volt belügyminisztert. Jurij Lucenkónak azonban megfigyelők szerint messze nincs akkora politikai befolyása az ukrán közéletben, hogy szabadon engedése veszélyt jelentene Viktor Janukovics elnök hatalmára.
Jurij Lucenko egyébként egészségi - gyomor- és bélrendszeri - problémákkal küzd, január végén megműtötték.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.