2007. augusztus 02., 00:002007. augusztus 02., 00:00
Részletekről nem számolt be, és arról sem adott felvilágosítást, milyen katonai erők vesznek részt a műveletben. Egy előző tájékoztatás szerint az afgán hadsereg arról szóló szórólapokat dobott le, hogy hadműveletre készül a még fogságban lévő 21 dél-koreai segélymunkás kiszabadítása céljából, ily módon figyelmeztetve a lakosságot. Eredetileg 23-an estek a tálib fegyveresek fogságába, kettőjüket időközben megölték a túszejtők, akik több bebörtönzött társuk szabadon bocsátását követelik az afgán hatóságoktól, és a túszok kivégzésével fenyegetőznek. Tegnapi hírek szerint a megmaradt 21 dél-koreai önkéntes életben van, annak ellenére, hogy szerda reggel lejárt a lázadók legutóbb adott ultimátuma. Megfigyelők szerint a szabadítóakció kockázatos, miután a 18 nőből és három férfiból álló csoportot kisebb csoportokra osztották fogvatartóik. Korábban egy tálib szóvivő azt mondta: ha erőt alkalmaznak a túszejtők ellen, azzal veszélyeztetik a túszok életét. Közben Németországban bejelentették: nem engednek az afgán túszejtők követeléseinek. A tálibok azt követelik, hogy az ország vonja ki a nemzetközi békefenntartásban közreműködő katonáit az országból, ellenkező esetben meggyilkolják az általuk fogva tartott német mérnököt. n Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.