
Beléphetnek. A nyugati kiképzők vagy magán katonai cégek bevetése a NATO és Oroszország közötti konfliktusba csaphat át
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Néhány NATO-tagállam tárgyalja annak lehetőségét, hogy katonai kiképzőket vagy magán biztonsági csoportokat küldjenek Ukrajnába az ukrán csapatok kiképzésére és a felszerelések javításában való segítségnyújtásra – jelentette a New York Times csütörtökön.
2024. május 17., 09:012024. május 17., 09:01
Ukrajna arra kérte az Egyesült Államokat és más NATO-országokat, hogy segítsenek 150 ezer katona kiképzésében a frontvonal közelében.
Néhány tisztségviselő azt javasolta, hogy folytassák nagyszámú ukrán újonc kiképzését Németországban és Lengyelországban, ahogyan azt korábban is tették. Ez a megközelítés azonban jelentős logisztikai kihívásokkal jár ilyen jelentős számú katona szállítása során.
Az ukrajnai NATO-csapatokkal kapcsolatos vitát Emmanuel Macron francia elnök februári megjegyzései váltották ki, amelyben fontolóra vette annak lehetőségét, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába, ha erre kérik.
Eközben Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön Harkivba látogatott, ahol jelentést kapott a katonai parancsnokoktól a régióban kialakult harci helyzetről.
Oroszország május 10-én újabb offenzívát indított 30 000 katonával, amelynek célpontja a két ország közös határán, Ukrajna északkeleti részén fekvő Harkivi terület.
A moszkvai csapatok erőfeszítéseiket a határtól néhány kilométerre délre fekvő két település, Litipci és Vovcsanszk irányába összpontosították. A legfrissebb információk szerint
A beszámolók szerint az orosz erők hét nap alatt jelentős eredményt értek el, mintegy 300 négyzetkilométernyi területet foglaltak el.
Zelenszkij elmondta, hogy részletes jelentést kapott a helyzetről Olekszandr Szirszkij főparancsnoktól, Jurij Szodoltól, a Horticja erőcsoport parancsnokától és Mihajlo Drapatijtól, a Harkiv operatív-taktikai csoport parancsnokától.
– mondta Zelenszkij.
„A helyzet azonban továbbra is nehéz, erősítjük egységeinket” – mutatott rá.
Az elnök jelentést kapott a hírszerző szolgálatok vezetőitől is az orosz tervekről.
„Meghatározták a további intézkedések tervét, mind a Harkivi terület regionális hatóságai, mind a régió összes biztonsági struktúrája számára” – mondta Zelenszkij.
Közben az ukrán erők több orosz célpontra is csapást mértek.
– jelentette az Astra orosz Telegram hírcsatorna.
A helyi lakosok arról számoltak be, hogy az éjszaka folyamán legalább nyolc robbanást hallottak Novorosszijszkban, és videofelvételek rögzítik mind a drónok, mind a légvédelmi tevékenység hangjait.
Egy rakéta csapódott be a novorosszijszki kikötőbe, és tüzet okozott – mondták a lakosok.
A helyiek szerint a támadás a város olajipari infrastruktúráját is érintette. A Novorossiyk Fuel olajterminált és a Transznyeft terminálját is támadás érte.
A brit védelmi minisztérium március 31-én arról számolt be, hogy Oroszország megerősíti a novorosszijszki kikötő védelmét, hogy megvédje a Fekete-tengeri Flottát az esetleges ukrán támadásoktól.
Oroszország 2023-ban kivonta a Fekete-tengeri Flotta legtöbb hajóját a megszállt Krímből, és átcsoportosította őket Novorosszijszkba. A lépés egy sor pusztító ukrán csapást követett, köztük a flotta szevasztopoli főhadiszállása elleni szeptember 22-i rakétatámadást.
Közben
– jelentették a megszálló hatóságok csütörtökön.
Több tucat pilóta nélküli légi jármű (UAV) és haditengerészeti drón vette célba Szevasztopolt és a közeli Balaklava városát pénteken kora hajnalban, részleges áramkimaradásokat okozva – állította Mihail Razvozsajev, Szevasztopol oroszok által kinevezett vezetője a Telegramon.
Razvozsajev szerint egy lezuhanó drón törmelékei a szevasztopoli elektromos alállomást találták el. Az alállomás berendezéseit le kellett állítani, ez váltotta ki az áramkimaradásokat.
– állította Razvozsajev.
Áldozatokról nem érkezett jelentés. Razvozsajev elmondta, hogy a katasztrófavédelmi szolgálatok figyelemmel kísérik a helyzetet, és a technikusok dolgoznak az áramellátás helyreállításán.
Két nap alatt ez már a harmadik támadás a megszállt Szevasztopol ellen. A megszálló tisztségviselők és a helyi Telegram-csatornák szerdán éjjel és még aznap este támadásokról számoltak be az orosz Belbek katonai repülőtér ellen Szevasztopolon kívül.
Az Atesh partizáncsoport szerint a támadások megrongálták a repülőtér fő rakéta- és tüzérségi raktárát.
Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
Az erőműveket és alállomásokat ért orosz rakétacsapások következtében mostantól hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány, augusztustól, szeptembertől várható némi javulás – közölte csütörtökön Jurij Bojko, az ukrán miniszterelnök tanácsadója az Ukrenerho országos áramszolgáltató vállalat felügyelőbizottságánál Kijevben.
Mint mondta, takarékosságból már szerdán és csütörtökön is ellenőrzött, fokozatos regionális leállások voltak az áramszolgáltatásban. A fővárosban, Kijevben is egész utcák maradtak áram nélkül.
Bojko hangsúlyozta, hogy az ukrán energetikai hálózat elleni orosz támadásokban jelentős károk keletkeztek.
„Ahhoz, hogy egyensúlyban tudjuk tartani a hálózatot, és elejét vegyük baleseteknek, a kezelőszemélyzet rendkívüli intézkedésekre és az áramszolgáltatás leállítására kényszerült” – tette hozzá.
A tanácsadó szerint a mostani hűvösebb időjárás miatt a fogyasztás még magas, késő nyáron azonban apadni fog, sőt akkor már több napenergia is elérhetővé válik majd.
Oroszország az utóbbi több mint két hónapban fokozottan támadott ukrán erőműveket, alállomásokat és távvezetékeket. Hivatalos adatok szerint az áramtermelés 44 százalékkal esett vissza.
A szénerőművek áramtermelése szinte teljesen leállt.
Károkat szenvedtek a vízerőművek is a Dnyeper (Dnyipro) folyó mentén. Az atomerőművek nagyrészt még termelnek áramot, de az áramimport is kevés ahhoz, hogy fedezni tudják a szükségleteket.
Az országosan elosztott, tervszerű leállások mellett a harcok miatt is kimaradások vannak a szolgáltatásban. A keleti Harkivban például csütörtökön 33 300 háztartás, az északkeleti Szumi régióban pedig 8500 maradt áram nélkül az ukrán energiaügyi minisztérium közlése szerint.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!