
Franciaország jövedelmező katonai szerződéseket kíván kötni Romániával, miután harckocsikat és egy légvédelmi rendszert küldött az országba a NATO keleti szárnyának megerősítésére irányuló erőfeszítések részeként – írta a Reuters diplomáciai forrásokra hivatkozva.
2023. január 27., 15:552023. január 27., 15:55
Az Agerpres szerint a hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Párizs egy körülbelül 800 fős romániai NATO-harccsoportot irányít, amelyben az 500 francia katona mellett holland és belga katonák is részt vesznek. Párizs emellett egy föld-levegő rakétarendszert is telepített Romániába.
Catherine Colonna francia külügyminiszter pénteken a holland és a román hivatali kollégájával meglátogatta Brassó megyében a nagysinki katonai támaszpontot, és megbeszéléseket folytat bukaresti döntéshozókkal, köztük Klaus Iohannis államfővel.
– tette hozzá.
A lista élén a Fekete-tenger biztonságának szavatolását szolgáló négy hadihajó eladásáról szóló, mintegy 1,2 milliárd eurós üzlet véglegesítése áll. Erről már 2019 óta tárgyalnak a felek, de részben a nyersanyagárak emelkedése miatt elakadt.
A két ország szándéknyilatkozatot is aláírt már arról, hogy Románia francia tengeralattjárókat vásároljon, de a tavalyi bukaresti védelmiminiszter-váltás óta a dolgok csak kis mértékben haladtak előre – jegyezte meg a Reuters.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!