
Fotó: Gecse Noémi
A bűnvádi kivizsgálás alatt álló személyeknek nem kellene vezető tisztséget betölteniük az állam élén – jelentette ki Klaus Johannis államfő pénteken a Göteborgban zajló EU-csúcson.
2017. november 17., 12:572017. november 17., 12:57
2017. november 17., 13:002017. november 17., 13:00
Johannis ezzel arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy szükségesnek tartja-e Liviu Dragnea képviselőházi elnök lemondását, minekutána újabb bűnvádi eljárást indított a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
– idézte az Agerpres hírügynökség a munkahelyekről és szociális témákról tartott göteborgi csúcstalálkozón részt vevő Klaus Johannist.
Liviu Dragnea képviselőházi elnök ellen a Tel Drum-ügyben indult a közelmúltban újabb bűnvádi eljárás bűnözői csoport létrehozása, hivatali visszaélés és támogatási alapokkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A DNA arra a következtetésre jutott: 2001-ben Dragnea Teleorman megye önkormányzati elnökeként, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő nyolc bűntársával együtt, bűnszövetkezetet hozott létre, amely magántulajdonba játszotta át a Tel Drum önkormányzati közútépítő és karbantartó vállalatot, majd az annak törvénytelenül juttatott közpénzek egy részét elsikkasztotta, vagy pártja finanszírozására fordította.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!