2011. november 29., 15:582011. november 29., 15:58
Az MVSZ 2008. augusztus 19-én megtartott elnökválasztása alapszabály-ellenes és törvénytelen volt. Az elnökválasztási szavazásból az elnökjelölt Kvacskay Károly, és Geönczeöl Gyula elnökjelölteket kizárták. Az elnökválasztásra több ország küldötteit meg sem hívták, a felvidéki küldöttek helyett jogosulatlan személyek szavaztak.
Kvacskay Károly elmondta, hogy az igazság győzött. „Szégyen, hogy egy külföldi ország titkosszolgálatának dolgozó Patrubani lehetett a Magyarok Világszövetsége elnöke. A tisztújító közgyűlés törvénytelen, alapszabály ellenes, erkölcstelen, és tisztességtelen volt. Patrubani megpróbálta szétverni a Magyarok Világszövetségét, elherdálni a vagyont, de ezt nem engedhetjük meg sem neki, sem másnak” – mondta.
Az MVSZ sajtószolgálatának közleménye szerint „fordulóponthoz érkezett a Magyarok Világszövetsége magyarországi üldöztetése”. A szervezet szerint a magyarországi politikai osztály most az MVSZ jogi ellehetetlenítésére tett kísérletet, miután a „sem politikai, sem közigazgatási eszközökkel, sem a költségvetés megvonásával nem tudta térdre kényszeríteni” a szövetséget.
A keddi bírósági ítélet előrehozott választások megtartására kényszeríti az MVSZ-t, amelyre menetrend szerint 2012 augusztusában kerül sor – írják.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.