
2012. március 19., 09:022012. március 19., 09:02
Gauck már az első fordulóban megkapta az 1240 tagú testület többségi támogatását. A konzervatív CDU/CSU és a liberálisok (FDP) kormányzó koalíciója, valamint az ellenzéki szociáldemokraták (SPD) és Zöldek közös jelöltjét 80 százalékos támogatottsággal, 991 érvényes szavazattal választották meg.
A nácivadász Beate Klarsfeldre, a reformkommunista Baloldal – a hatodik parlamenti párt – jelöltjére 126-an szavaztak, míg a neonáci szellemiségű Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) által indított Olaf Rose történész 3 szavazatot kapott. Gauck – aki pénteken teszi le a hivatali esküt, és mondja majd el úgynevezett államfői beiktatási beszédét – a 11. szövetségi elnök Németország második világháború utáni történetében. Ő az első német államfő, aki a volt NDK-ban élt, és ő az első pártonkívüli is a szövetségi elnöki tisztségben.
A 72 éves egykori polgárjogi harcos megválasztása után emlékeztetett arra, hogy napra pontosan 22 éve, 1990. március 18-án tartották az első szabad választásokat az NDK-ban. „Azóta abban a szerencsében van részem, hogy közreműködhetek egy demokratikus társadalom kialakításában” – mondta Gauck. Hozzátette: 22 éve megesküdött, hogy soha nem mulaszt el választást, az utóbbi években pedig azt tapasztalja, hogy egyre többen fordulnak el a politikától.
Ezt mutatja a pártonkívüliek arányának növekedése is. Hangsúlyozta: államfőként küzd majd ennek a folyamatnak a feltartóztatásáért, és arra fog törekedni, hogy csökkenjen a távolság a szavazópolgárok és a politika között. Az államfőválasztásra azután került sor, hogy az előző német elnök, Christian Wulff február 17-én lemondott, mert a hannoveri ügyészség mentelmi joga felfüggesztését kérte korrupció gyanúja miatt. Wulffot 2010 júniusában választották meg, miután Horst Köhler váratlanul szintén távozott a tisztségből.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.