Hirdetés

Javier Solana levelét átadta

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nyugati engedmények az iráni békéért Ali Laridzsáni, a nukleáris ügyekben illetékes iráni főtárgyaló szerint pozitív, de „félreérthető” elemek is vannak az Iránnak adott hathatalmi ajánlatcsomagban, amelyet az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ismertetett vele tegnap Teheránban.

Gazda Árpád

2006. június 07., 00:002006. június 07., 00:00

Javier Solana, az EU képviseletében átadta az iráni vezetőknek az ajánlatcsomagot, amellyel az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország rá akarja bírni Teheránt, hogy atomprogramján belül mondjon le az urándúsításról. „Reméljük, hogy az ajánlat részletes tanulmányozása után lesz még egy tárgyalási fordulónk, s azon kiegyensúlyozott és logikus következtetésre jutunk. Korrekt lépésnek tekintjük, és üdvözöljük az európai országok eltökéltségét arra, hogy tárgyalásos úton oldják meg ezt az ügyet” – jelentette ki Laridzsáni.
Bár a felek nem nyilatkoztak az ajánlat tartalmáról a The New York Times című amerikai napilap szerint a nemzetközi ajánlatcsomag kereskedelmi ösztönzőket és a békés célú teheráni atomprogram segítésére vonatkozó kötelezettségvállalást is tartalmaz. Európai diplomaták és egy magas rangú amerikai illetékes arról tájékoztatta a lapot, hogy a javaslatcsomag egyebek között támogatást ajánl fel Teheránnak a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való belépéshez, és – más országokkal közösen megvalósítandó projektek keretében – segítséget kínál könynyűvizes reaktorok építéséhez. A kereskedelmi ösztönzők között szerepel annak engedélyezése, hogy Irán a Boeing amerikai és az Airbus európai cégnél repülőgép-ipari felszereléseket vásárolhasson. Ez az ajánlat a The New York Times szerint igen fontos lépés, mivel segítségével az 1979 óta amerikai kereskedelmi szankciókkal sújtott Teherán korszerűsíthetné elavuló polgári légiflottáját. Irán az ajánlat értelmében amerikai mezőgazdasági technológiához is hozzájuthatna a nevük elhallgatását kérő illetékesek szerint. A nyugati diplomaták hozzátették: a javaslatokat Izrael is támogatja.
A nemzetközi javaslatcsomag középpontjában az az ajánlat áll, amelynek értelmében Washington hajlandó közvetlenül részt venni az iráni atomprogramról folytatott többoldalú tárgyalásokon. Nyugati illetékesek úgy ítélték meg, hogy Irán a következő hetekben választ ad az ajánlatokra. Hírösszefoglaló

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés