
Fotó: Facebook/Jichák Hercog
Polgári célpontok ellen felhasználható vegyi fegyver előállítására vonatkozó utasításokat fedeztek fel a Hamász egyik, az október 7-i merényletekben részt vevő terroristájának holttestén talált USB-meghajtón – jelentette be Jichák Hercog izraeli elnök.
2023. október 23., 08:162023. október 23., 08:16
2023. október 23., 09:542023. október 23., 09:54
Hercog hivatala közleményében azt mondta, hogy az USB-meghajtó egy 2003-as al-Kaida kézikönyv lapjait tartalmazta, amely egy „cián hatóanyagokat szétszóró eszköz” ábráját tartalmazta.
Az elnök hivatala két oldalt bocsátott rendelkezésre a szóban forgó dokumentumból, amely
A nyilatkozat szerint az USB-meghajtón található egyéb tartalom „foglyok elrablásának mikéntjét taglaló kézikönyv és a vegyi anyagok tömeggyilkossághoz való felhasználásának utasításai” volt.
Az izraeli kormány részéről eddig nem volt arra utaló jel, hogy az október 7-i támadásban részt vevő Hamász-fegyveresek rendelkeztek volna vegyi támadás végrehajtásához szükséges eszközökkel.
„Az Iszlám Állammal, az al-Kaidával és a Hamásszal van dolgunk” – mondta a Sky Newsnak.
Egy izraeli tisztségviselő a CNN-nek elmondta, hogy a dokumentumok felfedezéséről szóló információt világszerte tucatnyi izraeli nagykövetségnek küldték A Hamásznak szándékában áll vegyi fegyverek bevetése címmel.
Egyébként
– közölte az Izraeli Védelmi Erők.
A CNN tudósítója szerint a vasárnapi csapások voltak a Gázai övezet északi részének legintenzívebb bombázásai, amelyet azóta látott, hogy két hete Dél-Izraelből kezdett tudósítani.
Az izraeli hadsereg szombaton késő este közölte, hogy erői fokozzák a gázai légicsapásokat.
Az izraeli hadsereg szerint az egyik sejt Mattat területével volt szomszédos, és páncéltörő rakéták kilövését tervezte Izrael felé; a másik, Har Dovban található sejt szintén rakéták kilövését tervezte. Eközben egy magas rangú izraeli tisztviselő a CNN-nek azt mondta, hogy nem lesz tűzszünet Gázában, miközben az Egyesült Államok és Katar erőfeszítéseket tesz a Hamász által fogva tartott több mint 200 túsz kiszabadítására.
A tisztviselő a CNN-nek elmondta, nincs tudomásuk arról, hogy az Egyesült Államok azt kérné Izraeltől: halassza el várható gázai szárazföldi hadműveletét, és azt mondta, hogy mind Izrael, mind az Egyesült Államok azt szeretné, ha az összes túszt a lehető leggyorsabban szabadon engednék.
De – tette hozzá a tisztviselő – „a humanitárius erőfeszítések nem befolyásolhatják a Hamász felszámolására irányuló küldetést”.
– mondta az illetékes.
A Fehér Ház közlése szerint Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy telefonbeszélgetés során abban állapodott meg, hogy a gázai palesztin lakosságnak szánt segélyszállítmányok folyamatosan bejuthatnak az övezetbe.
Eközben A Hamász közölte, hogy politikai irodájának vezetőjét, Iszmail Haníjét vasárnap késő este felhívta Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter,
Emellett „megvitatták a Gázai övezet elleni cionista agresszióval kapcsolatos legújabb fejleményeket” – közölte a Hamász a Telegram üzenetküldő platformon keresztül.
Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah korábban azt mondta, hogy Teheránnak nem volt köze a Hamász Izrael elleni támadásához, de dicsérte a támadást.
Amerikai tisztviselők szerint egyelőre nincsenek „közvetlen információk”, amelyek Iránhoz kötnék a támadásokat, de Washington úgy véli, hogy Irán „széles körben bűnrészes” a Hamász Izrael elleni támadásaiban.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!