
Rombolás. Az izraeli hadsereg több magas épületet megsemmisített Gázavárosban
Fotó: X/Jiszráel Kac
Az izraeli hadsereg vasárnap több magas épületet is megtámadott Gázavárosban, miután figyelmeztette a lakosságot, hogy hagyják el a környéket. Ez volt a legújabb művelet azóta, hogy Izrael elrendelte a város teljes kiürítését.
2025. szeptember 15., 11:022025. szeptember 15., 11:02
A CNN szerint úgy tűnik, Izrael felgyorsítja akcióját Gázavárosban, mivel a hadsereg vasárnap reggel néhány óra alatt több toronyház kiürítését rendelte el.
A támadásokra az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu által összehívott ülés előtt került sor, amelynek célja az, hogy megvitassák,
– állítja egy, az üggyel tisztában lévő forrás.
A csütörtöki ülésen részt vesz az izraeli külügy- és védelmi miniszter, valamint az izraeli hadsereg és biztonsági szolgálatok vezetői – mondta a forrás.
Úgy gondolják, hogy körülbelül 20 túsz él még az enklávéban, akik közül néhányan Gázavárosban tartózkodnak.
Két izraeli tisztségviselő vasárnap a CNN-nek elmondta, hogy
„Közeledik a pillanat” – mondta az egyik tisztségviselő, míg a másik szerint a művelet már hétfőn megkezdődhet.
Az elmúlt 4 napban legalább 10 ENSZ-épületet ért találat Gázavárosban – közölte vasárnap nyilatkozatában az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyezési és Munkaközvetítő Hivatala (UNRWA) főbiztosa.
„Gázában nincs biztonságos hely” és „senki sincs biztonságban” az izraeli légitámadások „fokozódása” miatt a városban és Gáza északi részén – mondta Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa.
– tette hozzá Lazzarini.
Az izraeli hadsereg a hónap elején terjesztette ki műveleteit Gázavárosra, és közel egymillió ember kitelepítését rendelte el a térségből déli itányba.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint
Az IDF közölte, hogy a támadás előtt „intézkedéseket tettek a civilek megsérülésének enyhítése érdekében, beleértve a lakosság előzetes figyelmeztetését, precíziós lőszerek használatát (és) légi felderítést”.
Órákkal később, miután az izraeli hadsereg újabb figyelmeztetést tett közzé az X-en, egy többszintes épületet támadtak meg Gáza városában, de az nem dőlt össze.
A helyszínen készült képek és videók szerint a gázai Iszlám Egyetem egy másik épületét is több rakéta találta el és rombolta le.
Izrael védelmi minisztere, Jiszráel Kac videót tett közzé az X-en a hatemeletes épület elleni támadásokról, amelyben azt mondta: „A gázai iszlám egyetem füstbe megy. Megszüntetjük a felbujtás és a terrorizmus forrásait.”
Egyébként Marco Rubio amerikai külügyminiszter a Hamász iszlamista terrorszervezet vezetői elleni sikertelen katari légicsapás hatásairól tárgyal Izraelben.
Rubiót a Ben Gurion repülőtéren Eden Bar Tal, az izraeli külügyminisztérium főigazgatója, valamint Mike Huckabee, az Egyesült Államok izraeli nagykövete fogadta.
„A két ország kapcsolata erős és nem fog megváltozni, – még ha Donald Trump amerikai elnök nem is volt elégedett a támadással. De beszélni fogunk erről és ennek a következményeiről”– mondta újságíróknak.
„Az elnök a háború befejezésére, a túszok hazahozatalára és a Hamász megsemmisítésére összpontosít.
Ő mindenkit most akar, nem részletekben, most ötöt és tízet később. Az elnök azt akarja, hogy a Hamász többé ne jelentsen fenyegetést, hogy áttérhessünk a következő szakaszra – Gáza újjáépítésére, a biztonság biztosítására és arra, hogy soha többé ne térjen vissza a Hamász vagy valami hasonló. Meg kell vitatnunk, miként befolyásolták a múlt heti események ennek elérését” – tette hozzá.
Délben ellátogatott Jeruzsálemben a Siratófalhoz Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel. Az izraeli kormányfő a médiának nyilatkozva „Izrael rendkívüli barátjának” nevezte az amerikai külügyminisztert .
„Azt hiszem idelátogatása az Egyesült Államok és Izrael közötti szövetség szilárdságát bizonyítja, amely olyan erős és tartós, mint a Siratófal kövei, amelyeket megérintettünk. A Trump-kormány és Rubio külügyminiszter alatt ez a szövetség erősebb, mint valaha. Nagyon nagyra értékeljük ezt” – hangsúlyozta az izraeli miniszterelnök.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!