Hirdetés

Izrael mindenképpen folytatja a gázai offenzívát – Már több mint 14 ezer külföldi állampolgárt evakuáltak az övezetből

•  Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg

Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg

Az izraeli hadsereg folytatja a harcot a Gázai övezet északi részén fekvő Sedzsajia negyedben, miután kedden kilenc katona vesztette életét egy összecsapásban – közölte Joav Galant izraeli védelmi miniszter.

Hírösszefoglaló

2023. december 14., 09:142023. december 14., 09:14

„A mi kötelességünk, hogy befejezzük ezt a nagyon nehéz küldetést [...], ez a Hamász felszámolása, a túszok hazatérése” – mondta Galant egy szerdai sajtótájékoztatón.

A háborúnak „ára is van, de győzni fogunk” – mondta a védelmi miniszter.

Hirdetés

Galant megismételte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megjegyzéseit, aki szerdán korábban megfogadta, hogy

„a végsőkig” folytatják a harcot.

„Mondom ezt a nagy fájdalomra való tekintettel is, de a nemzetközi nyomásnak is eleget téve. Semmi sem állíthat meg minket. A végsőkig, a győzelemig megyünk” – mondta Netanjahu.

Galant azt is elmondta, hogy meggyőződése szerint

az izraeli gázai katonai művelet folytatása „nyomást gyakorol” a Hamászra, hogy egyezzen bele egy újabb túszszabadítási megállapodásba.

Amikor egy riporter megkérdezte, hogy Izrael az utóbbi időben csökkentette-e a gázai légicsapások számát a növekvő nemzetközi nyomás miatt, Galant azt mondta:

Idézet
„Nagy erővel csapunk a Gázai övezetre. Északon és délen egyaránt [...] Senki sem határozza meg helyettünk, hogy mit tegyünk”.

Az Izrael és az Egyesült Államok között a gázai háború miatt növekvő feszültségre vonatkozó kérdésre válaszolva Galant azt mondta, hogy az amerikai kormánytisztviselők „sokat, mindent felülmúlóan” tesznek Izrael megsegítéséért.

„Megtaláljuk a módját annak, hogy az amerikaiak támogassanak minket, ez a kulcs. Azt akarják, hogy sikerrel járjunk” – mondta.

Mindeközben az egyiptomi tájékoztatási szolgálat szerdán azt közölte, hogy több mint 14 ezer kettős állampolgárságú külföldit menekítettek ki a Gázai övezetből Egyiptomba az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti háború október 7-i kezdete óta.

„A feszültség eszkalációja óta mostanáig 14 023 külföldit és kettős állampolgárt, valamint 2135 egyiptomit menekítettünk ki” –

írta Diia Rasván, az intézmény vezetője a hivatalos honlapján.

Hozzátette: a feszültség kiéleződése óta 773 olyan embert szállítottak a Gázai övezetből Egyiptomba, akik az izraeli légitámadásokban sebesültek meg, illetve súlyos betegeket, akiket különböző egyiptomi kórházakban helyeztek el.

Közben Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztin menekülteket segítő hivatalának (UNRWA) főbiztosa szerdán Genfben arról beszélt:

az izraeli hadsereg által hetek óta bombázott gázai lakosságnak nincsen már sem ideje, sem semmilyen lehetősége.

„A légitámadásokkal, a nélkülözéssel és a betegségekkel szemben, egy egyre szűkülő térben a palesztinok történelmük 1948 óta legsötétebb időszakát élik át, márpedig ez a történelem igen fájdalmas volt” – tette hozzá az UNRWA vezetője a Globális Menekültügyi Fórumon.

Lazzarini szerint

a gázai lakosok most a területük kevesebb mint egyharmadán zsúfolódnak össze az övezet déli részében, az egyiptomi határ közelében.

Az ENSZ-vezető szerint irreális azt gondolni, hogy ezek az emberek képesek elviselni ezeket a körülményeket, különösen annak tudatában, hogy ilyen közel van az egyiptomi határ. A palesztin területeken a humanitárius ellátás nagyban függ az UNRWA kapacitásaitól, és „máris az összeomlás határán van” – hangsúlyozta Lazzarini, aki kedden „földi pokolként” írta le a helyzetet.

Az izraeli hadsereg a Gázai övezet északi részén fekvő Bét-Jahíjában található Kamal Advan kórház kórtermeit lőtte

– állította szerdán a Hamász palesztin iszlamista szervezet egészségügy-minisztériumának szóvivője.

„A megszálló erők intenzívebbé tették a Kamal Advan kórház elleni ostromot, a kórtermekre és az udvarra lőttek, valamint megakadályozták, hogy a segélyszállítók vizet és élelmet vigyenek a betegeknek és a menekülteknek” – olvasható Asraf al-Kudra közleményében.

A szóvivő szerdai tájékoztatása szerint az izraeli katonák őrizetbe vették az egészségügyi személyzet több tagját, közöttük a kórház igazgatóját.

A Hamász egészségügy-minisztériuma szerint a gyerekvédőoltások készletei teljeséggel kimerültek. A tárca egyben figyelmeztetett, hogy

ez katasztrofális következményekkel jár majd a gyerekek egészségére és a betegségek terjedésére, különösen a túlzsúfolt menedékhelyekre kényszerült belső menekültek körében.

A tárca arra nem tért ki, hogy milyen típusú vakcinákból merültek ki a készletek.

A kanadai Lynn Hastings, az ENSZ palesztin területeknek szánt humanitárius segélyeinek koordinátora hangsúlyozta: a védőoltások a legfontosabbak, amelyeket igyekeznek bejuttatni a Gázai övezetbe, hogy folytatni tudják a vakcinációs kampányt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint sokkal több akut légúti fertőzés, hasmenés, tetvesedés, rühesedés és más, gyorsan terjedő betegség fordul elő.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés