
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Izrael élesen bírálta az új szíriai vezetést a civilek százainak lemészárlásáról szóló értesülések nyomán, Gideon Szaár izraeli külügyminiszter a Bild című német lapnak nyilatkozva ennek kapcsán felszólította a nyugati országokat, hogy ne legitimálják az iszlamista kormányzatot Damaszkuszban.
2025. március 09., 21:152025. március 09., 21:15
Ahmed es-Saraa, Szíria átmeneti elnöke és emberei „dzsihadisták voltak és azok is maradtak, még akkor is, ha most már öltönyt hordanak” – jelentette ki az izraeli diplomácia vezetője. Egyben nehezményezte azt is, hogy európai országok képviselői „özönlöttek” Saraához, hogy kezet foghassanak vele.
„Nem változtak azok, akik iszlamista rezsimet irányítottak az (északnyugat-szíriai) idlíbi enklávéban, azt követően sem, hogy erőszakkal további területeket hódítottak meg, köztük a fővárost, Damaszkuszt is” – mutatott rá Gideon Szaár.
Az izraeli külügyminiszter bírálta az új damaszkuszi vezetés „fecsegését a befogadásról, ami Szíria különböző kisebbségeit illeti”. „Ezek üres szavak” – húzta alá, és a mészárlásról szóló értesülésekre hivatkozva kijelentette, hogy „ezen a hétvégén leestek az álarcok”.
Európának – mint fogalmazott – nem szabad félreismernie a valóságot. „Fel kell ocsúdnia. Fel kell hagynia azzal, hogy legitimitást ad egy olyan rezsimnek, amelynek első ténykedése – tekintettel ismert terrorista múltjára kevéssé meglepő módon – ezek az atrocitások” – hangsúlyozta Gideon Szaár utalva arra, hogy Ahmed as-Saraa az Aszad hatalmát megdöntő Levantei Felszabadítási Mozgalom (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) parancsnoka, amelyet számos ország terrorszervezetként tart nyilván.
„Mindenekelőtt Európának fel kell emelnie szavát a mészárlás, a civilek barbár legyilkolása és a dzsihadisták vegytiszta gonoszsága ellen” – tette hozzá az izraeli tárcavezető.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa vasárnap felszólította Szíria ideiglenes vezetését, hogy lépjen közbe és fékezze meg a tengerparti térségekben zajló mészárlást, illetve vonja felelősségre az elkövetőket.
mindenekelőtt Tartúsz, Latakia és Homsz tartományok területén az új kormányzat csapatai és a megbuktatott elnök, Bassár el-Aszad hívei között.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) a dpa német hírügynökséggel vasárnap azt közölte, hogy a biztonsági erők és szövetségeseik az alávita kisebbséghez tartozó 745 civilt – köztük gyerekeket is – mészároltak le.
A brit székhelyű civil szervezet, amely 2011 óta dokumentálja a szíriai erőszakcselekményeket, már szombaton beszámolt a tömeggyilkosságokról Latakia, Tartúsz és Hama tartományok több mint húsz településéről.
Ahmed es-Saraa még szombaton „megbocsáthatatlan bűnökkel” vádolta az alávita kisebbséget – amelyből az ország decemberben megbuktatott elnöke és hajdan befolyásos körének több tagja is származik –, és azonnali megadást sürgetett, „mielőtt túl késő lenne”.

Szíria de facto új vezetője, Ahmed es-Saraa, a Bassár el-Aszad elnököt megdöntő iszlamista vezetésű lázadószövetség parancsoka kijelentette, hogy körülbelül három évig tart a háború dúlta ország új alkotmányának kidolgozása – jelentette vasárnap az <a href="https://english.alarabiya.net/News/middle-east/2024/12/29/syria-s-new-elections-a
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!