FRISSÍTVE – Három öngyilkos merénylő támadásában 41 ember meghalt kedd este a török nagyváros, Isztambul nemzetközi repülőterén, több mint kétszázan pedig megsebesültek.
2016. június 29., 10:532016. június 29., 10:53
2016. június 29., 15:072016. június 29., 15:07
A török miniszterelnök szerint az első jelek arra utalnak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet állhat az Atatürk repülőtéren elkövetett lövöldözés és robbantások mögött, amelyeknek a szerda reggeli adatok szerint 36 halálos és 147 sebesült áldozatuk van. A török hatóságok később pontosították az adatokat, és közölték, hogy a kedd esti reptéri terrortámadásnak 41 halálos áldozata és 239 sérültje van.
Binali Yildirim kormányfő a repülőtéren tartott szerda hajnali sajtótájékoztatóján elmondta, három öngyilkos merénylő követte el a támadást. Velük együtt 39-en haltak meg. Tanúk elmondása alapján a fekete ruhás férfiak – akik állítólag taxival érkeztek a helyszínre – előbb kalasnyikovokkal lőttek válogatás nélkül mindenkire, majd felrobbantották magukat.
Az áldozatok számáról órákon át ellentmondásos adatok szerepeltek a hírügynökségek jelentéseiben. Az AP amerikai hírügynökség a török kormány egy tisztségviselőjére hivatkozva nem sokkal kedd éjfél után még közel ötven halálos áldozatról adott hírt. A hivatalos közlések szerint az áldozatok döntő többsége török, de akadnak köztük külföldi állampolgárok is. Szaúd-arábiai diplomáciai források szerint két sebesült szaúdi állampolgár.
Hendrich Balázs isztambuli magyar főkonzul arról tájékoztatta az MTI-t: nincs tudomásuk arról, hogy az áldozatok között magyar állampolgárok lettek volna. Másrészt a bukaresti külügyminisztérium tájékoztatása szerint a merénylet kiváltotta pánik és menekülés során egy román állampolgár könnyebben megsérült az Atatürk repülőtéren, további negyvenen pedig konzuli segítséghez folyamodtak Románia isztambuli diplomáciai kirendeltségénél.
Recep Tayyip Erdogan török elnök a robbantások után az elnöki palotában tanácskozott miniszterelnökével és a fegyveres erők főparancsnokával, majd nyilatkozatot adott ki, melyben felszólította a nemzetközi közösséget arra, hogy határozottan lépjen fel a terrorizmussal szemben. „Törökországnak megvan az ereje, az elszántsága és a kapacitása arra, hogy a végsőkig folytassa a terrorizmus elleni harcot\" – áll a nyilatkozatban.
Az Atatürk repülőtér Európa harmadik legnagyobb légikikötője. Hajnalban újra kinyitott, és a legtöbb járat menetrend szerint elindul, illetve fogadják ott. Az amerikai szövetségi légügyi hatóság első reakciójában töröltetett minden, az Egyesült Államok és Isztambul között közlekedő repülőjáratot, ám pár órával később fel is oldotta a repülési tilalmat. A washingtoni Fehér Ház közleményben ítélte el az isztambuli repülőtéren történteket.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!