
Fotó: Gov.ro
Főként infrastrukturális témákról, például a vasúti összeköttetés fejlesztéséről tárgyalt Belgrádban Bojko Boriszov bolgár, Alekszisz Ciprasz görög és Mihai Tudose román miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb elnökkel szombaton.
2017. december 09., 16:042017. december 09., 16:04
A négy politikus közös sajtótájékoztatóján elhangzott: folyamatosan nő a kereskedelmi áruforgalom a négy ország között, mindazonáltal a gazdasági kapcsolatok további erősítésén dolgoznak. A „balkáni visegrádi négyek csoportjának” is nevezett együttműködés pedig példaként szolgálhat más országok számára is – szögezték le.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök ezekről szólva rámutatott, hogy már épül az Azerbajdzsánból Görögországba irányuló gázvezeték, és az a terv, hogy ezt összekössék a térségben már létező vagy épülő más vezetékekkel. Emellett azt tervezik, hogy a görög kikötőket vasúton kötik össze Burgasszal, Várnával és Bukaresttel, valamint Belgráddal és Szófiával, a várakozások szerint pedig ezek a vasútvonalak néhány éven belül használhatóvá válnak. Hozzáfűzte,
Aláhúzta: Szerbiának az európai családban van a helye, és ez az egyik üzenete is a szombati találkozónak, amelyen három uniós és egy tagságra váró ország vezetője vett részt.
Mihai Tudose román kormányfő szerint az európai integrációhoz elengedhetetlen a közlekedés és az energetika fejlesztése, emellett pedig kulturális együttműködésre is szükség van.
A házigazda Aleksandar Vucic kiemelte, a bolgár, a román és a görög miniszterelnökkel arról is tárgyalt, hogyan lehetne felgyorsítani Szerbia európai integrációját. Bulgária pedig arra tett ígéretet, hogy a jövő év első felében – mint az Európai Unió soros elnöke – azon dolgozik majd, hogy Belgrád integrációja gyorsabban haladjon az eddigieknél. Aleksandar Vucic hozzátette: arra számít, hogy a négyoldalú találkozók fellendítik a gazdaságot, például a vállalkozók többet fektetnek majd be az érintett országokban.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szerint a balkáni országoknak be kell bizonyítaniuk, hogy tanultak a múltból, és már nem az ellenségeskedés, hanem az együttműködés és a baráti kapcsolat fenntartása a cél. Hozzátette:
A négy ország elképzeléseit Szófia a bolgár uniós elnökség alatt szeretné népszerűsíteni.
Elhangzott: a térség országai számára továbbra is kihívást jelent a biztonság megőrzése, valamint a migráció, de az is, hogy Európa is változáson megy keresztül. Ezekről a témákról azonban nem beszéltek bővebben a sajtótájékoztatón. A négyoldalú találkozó mentén a bolgár és a szerb fél a telefonos roamingdíjak csökkentéséről írt alá megállapodást. A politikusok októberben Várnában állapodtak meg a négyoldalú együttműködés kialakításáról.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!