
Eljöhet a fegyvernyugvás? Washington szerint még sok munkára van szükség, amíg tető alá hozzák a fegyverszünetről és a túszcseréről szóló megegyezést
Fotó: Facebook/UNRWA
Az Egyesült Államok szerint az új megállapodástervezet, amely az izraeli túszok szabadon engedéséről és az átmeneti tűzszünetről megjelent, elvezethet egy hosszabb fegyvernyugváshoz a Gázai övezetben, de ehhez sok munkára van még szükség – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szerdán.
2024. május 30., 09:312024. május 30., 09:31
John Kirby újságírókkal folytatott online sajtóbeszélgetésén hozzátette, hogy az amerikai fél mindent megtesz a terv előmozdítása érdekében, és az elképzelést Izrael is támogatja.
Nem kommentálta az izraeli védelmi miniszter szavait, amelyek szerint akár az év végéig is elhúzódhat a háború, és azt mondta, hogy
A palesztin civilek halálával járó izraeli légitámadás körülményeiről elmondta, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak az izraeli féllel, de egyelőre nincs pontosabb információja arról, mi okozta a tüzet a menekültek sátortáborában, amelynek szomszédságában tartózkodtak a támadás célpontjául szánt vezető Hamász-tisztségviselők.
John Kirby megismételte, hogy az izraeli hadműveletet Rafah városában továbbra sem tekinti az amerikai adminisztráció széles körűnek, és az izraeli haderő a Hamász elleni katonai mozgásokat azon a folyosón belül hajtja végre a városon belül, amelyet korábban az amerikai fél tudomására hozott.
– fogalmazott az MTI beszámolója szerint a fehér házi illetékes.
A gázai partok közelében kialakított ideiglenes móló működésének felfüggesztésével kapcsolatban hangsúlyozta: az „ideiglenesség” azt jelenti, hogy a létesítménynek nincs alapfelépítménye, hanem a tengerfenékhez horgonyok rögzítik, valamint bárkák biztosítják a stabilitását, ezért a tengeri viszonyoknak és időjárási viszontagságoknak kitett úszó építményről van szó, ami befolyásolja a működőképességét is.
Az elmúlt nagyjából egy hétben a Földközi-tenger keleti medencéjében az időjárás nem tette lehetővé a biztonságos üzemeltetést - ismertette John Kirby a helyzetet, hozzátéve,
Amint a körülmények lehetővé teszik a biztonságos működést, az amerikai hadsereg és az amerikai fejlesztési ügynökség gondoskodik az ismételt üzembe helyezéséről, akkor is, ha nem válthatja ki a szárazföldi útvonalat, és csak kiegészítő megoldás, ahonnan eredetileg kitűzött napi 1000 raklapnyi segély bejuttatása a Gázai övezetbe továbbra is elérhető cél.
Amerikai tisztségviselők kedden számoltak be arról, hogy átmenetileg felfüggeszteni kényszerültek az Egyesült Államok hadserege által létesített, a Gázai övezet partjainál két hete átadott ideiglenes móló működését.
A közlés szerint a vízen úszó létesítmény darabjai elváltak egymástól a heves hullámzás miatt, így az egyelőre előre nem látható ideig nem lesz használható segélyek eljuttatására a rászoruló palesztin lakosságnak.
A kikötői létesítmény megalkotása mintegy 320 millió dollárba került, a kivitelezésben az Egyesült Államok mellett nemzetközi partnerek is részt vettek. A mólót azért alakították ki, hogy szélesítsék a gázai segélyek bejutásának lehetőségét. A létesítményre kamionok is behajthatnak, amelyekre a hajókon érkező humanitárius szállítmányt átrakodják, hogy a Gázai övezet területére vigyék.
Egyébként Antony Blinken amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy
Blinken felszólította Izraelt, folytassanak vizsgálatot a legkevesebb negyvenöt halálos áldozatot követelő vasárnapi rafahi támadás ügyében.
Blinken közölte: nem tudja ellenőrizni, hogy Izrael használt-e az Egyesült Államok által szállított fegyvereket a rafahi támadáshoz. Mint mondta, a vizsgálatnak kell kiderítenie, milyen fegyvereket, és hogyan használtak a támadáshoz.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!