Hirdetés

Időbe telik, amíg az ígért F16-osok ukrán kézbe kerülhetnek a Fehér Ház szerint

•  Fotó: Román védelmi minisztérium

Fotó: Román védelmi minisztérium

Eltart egy ideig, amíg Ukrajna megkapja a megígért amerikai F16-os vadászgépeket – közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora egy sajtóbeszélgetésen pénteken.

MTI

2023. augusztus 12., 09:212023. augusztus 12., 09:21

John Kirby megerősítette Joe Biden májusban közölt szándékát, az ukrán légierő F16-os vadászrepülőkkel való támogatását, de azt is megjegyezte, hogy

az ukrán pilótákat előbb ki kell képezni és meg kell teremteni a gépek fenntartásához szükséges feltételeket – írta az MTI.

Hirdetés

A Nemzetbiztonsági Tanács tisztségviselője elmondta azt is, hogy az ukrán pilóták kiképzéséről folyamatosan egyeztetnek az európai partnerekkel, így dán és holland szakemberekkel dolgoznak a tananyag összeállításán. Megjegyezte azt is, hogy

a képzésben részt vevő ukrán pilótáknak szükségük van bizonyos alapszintű nyelvtudás elsajátítására is, mert az amerikai vadászgépek kezelési nyelve az angol.

Egy több lépésből álló folyamatról van szó – tette hozzá John Kirby.

korábban írtuk

Hollandia által biztosított gépekkel folyhat a hatalmas összegbe kerülő kiképzés az F-16-os pilóták romániai kiképzőközpontjában
Hollandia által biztosított gépekkel folyhat a hatalmas összegbe kerülő kiképzés az F-16-os pilóták romániai kiképzőközpontjában

Románia a helyszínt, Hollandia a repülőgépeket, a gépeket gyártó amerikai Lockheed Martin pedig egy alvállalkozóján keresztül a szükséges kiképző személyzetet biztosítja majd az F-16-os vadászgépek pilótáinak kiképzésére létrehozandó központban.

korábban írtuk

Biztonsági incidens a Krími hídon – Biden hivatalosan is engedélyezte az ukrán pilóták kiképzését az F-16-osokra
Biztonsági incidens a Krími hídon – Biden hivatalosan is engedélyezte az ukrán pilóták kiképzését az F-16-osokra

„Biztonsági incidens” történt a Krími hídon, ami miatt leállt a forgalom az Ukrajnától elcsatolt félsziget és Oroszország közötti egyetlen összeköttetésen – közölte hétfőn egy Moszkva által támogatott tisztviselő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
Hirdetés