Hirdetés

Holttestekre bukkantak a Franciaországban összeomlott lakóház romjai között

•  Fotó: Twitter

Fotó: Twitter

Eddig két holttestet találtak a dél-franciaországi Marseille-ben összeomlott négyemeletes lakóház romjai alatt, legalább hat embert még mindig keresnek – közölte a helyi tűzoltóság hétfőre virradóra. A hatóságok azt közölték, az eltűntek között nincs gyerek.

MTI

2023. április 10., 09:582023. április 10., 09:58

2023. április 10., 10:022023. április 10., 10:02

Benoit Payan, a város polgármestere elmondta, hogy továbbra is gőzerővel folynak a mentési munkálatok. „Ez az éjszaka a fájdalom éjszakája” – fogalmazott. A lakóház szombat éjjel omlott össze, a hatóságok gyanúja szerint robbanás miatt, a mentési munkálatokat pedig nehezítette, hogy a ház összedőlését követően tűz keletkezett a romok alatt.

A négyemeletes ház melletti két másik épület egyes részei szintén leomlottak.

Hirdetés

A katasztrófa hírére a helyszínre érkezett Gérald Darmanin belügyminiszter is. A tárcavezető akkor elmondta, hogy négy-tíz ember lehet a romok alatt, de nem lehet tudni, mi lett a sorsuk. Elővigyázatosságból körülbelül 30 környező lakás lakóit evakuálták. A mentést nehezítette, hogy a ház összedőlését követően tűz keletkezett a romok alatt. „A tűzoltóknak úgy kell dolgozniuk, hogy ne veszélyeztessék az esetleges túlélők esélyeit” – mondta Darmanin.

•  Fotó: Benoit Payan/Facebook Galéria

Fotó: Benoit Payan/Facebook

Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren kifejezte együttérzését az érintettekkel és hozzátartozóikkal. Élisabeth Borne miniszterelnök szintén a Twitteren írt aggodalmáról és együttérzéséről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren

Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
2026. november 05., csütörtök

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint

A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint
2026. november 05., csütörtök

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt

A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt
Hirdetés
Hirdetés