Hirdetés

Holtan találták Berezovszkijt angliai házában

Holtan találták szombaton az angliai Ascot közelében lévő birtokán Borisz Berezovszkij orosz nagyvállalkozót. A hírt a moszkvai bejelentés után, szombat este a Scotland Yard is megerősítette. A 67 éves Berezovszkij halálának körülményeiről a brit hatóságok egyelőre nem tettek közzé részleteket.

2013. március 25., 08:452013. március 25., 08:45

Egybehangzó tegnapi brit sajtóértesülések szerint az oligarcha öngyilkosságot követhetett el. A rendőrség hivatalosan csak annyit közölt, hogy a halálesetre egyelőre „nincs magyarázat”. Több vasárnapi brit lap is azt írta azonban meg nem nevezett forrásokat idézve, hogy a 2000-ben Angliába emigrált orosz pénzembert ascoti házának fürdőszobájában, a kádban találta holtan testőre. A sajtónak nyilatkozó források szerint nem kizárható az öngyilkosság, tekintettel arra, hogy Berezovszkij súlyos depresszióval küszködött, amióta tavaly elvesztette több milliárd fontos kártérítési perét egy másik orosz nagybefektetővel, Roman Abramoviccsal szemben. Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője szombaton közölte: Berezovszkij bocsánatot kért Vlagyimir Putyintól, és haza akart térni. A szóvivő az orosz mágnás halálhírére reagálva elmondta, hogy hónapokkal ezelőtt Berezovszkij levélben fordult Putyinhoz, s a levélben elismerte, hogy nagyon sok hibát vétett és lehetőséget kért arra, hogy visszatérhessen Oroszországba. Tegnap hajnalban egyébként vegyi, biológiai és nukleáris szennyezőanyagok kezelésében jártas, különlegesen kiképzett rendőrségi szakértők kezdték átkutatni Berezovszkij házát. A vizsgálatot követően közölték: sem sugárzó, sem egyéb veszélyes vegyi anyagot nem találtak.

Berezovszkij 2000-ben emigrált Londonba, és kapcsolatban volt Alekszandr Litvinyenkóval, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) egykori ügynökével, aki ugyancsak 2000-ben dezertált Londonba. Litvinyenkót 2006 novemberében, a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal megölték. A mérgező anyagot a Scotland Yard vizsgálata szerint Litvinyenko teájába csempészték az Egyesült Államok londoni nagykövetségének közvetlen közelében lévő elegáns Millennium Hotel bárjában, ahol a dezertőr exügynök 2006. november 1-jén, két másik orosszal találkozott. Berezovszkij kiadatását több tízmillió dolláros csalás gyanúja miatt már 2002-ben kérte az orosz kormány. Nagy-Britannia azonban menedékjogot adott az oligarchának.

Az orosz pénzember – aki több merényletkísérletet is túlélt – Borisz Jelcin egykori orosz elnök közeli bizalmasa volt, és többször nyilvánosan, élesen bírálta Vlagyimir Putyin jelenlegi államfő rendszerét, sőt nem egyszer nyílt felhívásokat intézett az orosz ellenzékhez Putyin – akár erőszakkal történő – eltávolítására. Litvinyenko megölése után egy évvel olyan értesülések kerültek nyilvánosságra Londonban, amelyek szerint moszkvai ügynökök Berezovszkijt is megpróbálták megölni Londonban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés