
Fotó: Wikipédia/Zinneke
Hollandia nem vonja vissza vétóját Bulgária schengeni övezethez való csatlakozásával szemben – mondta Eric van der Burg, a királyság migrációs minisztere a bolgár közszolgálati rádiónak (BNR) – írja a Novinite.
2023. október 22., 15:352023. október 22., 15:35
A Bel- és Igazságügyi Tanács luxembourgi ülése után tömören így válaszolt: „A helyzet jelenleg nem változott, és nem látom, hogy rövid távon változna”.
ragaszkodik egy bulgáriai misszióhoz, mielőtt országa végleges döntést hozna.
„Először is egy független missziót akarunk a tények megállapítására. Aztán várjuk az Európai Bizottság jelentését. Meg akarunk bizonyosodni, hogy nemcsak elfogadták a jogállamisággal kapcsolatos szükséges törvényeket, hanem végre is hajtják azokat” – szögezte le.
A spanyol EU-elnükség ugyanakkor még derűlátó atekintetben, hogy idén bővíthető a schengeni övezet.
– mondta Fernando Grande-Marlaska spanyol belügyminiszter, akinek országa jelenleg az EU Tanácsának soros elnökségét tölti be.
„Mindent megteszünk azért, hogy decemberben megállapodásra jussunk. Megpróbáljuk elérni, szorítunk érte, nagyon keményen dolgozunk rajta. Együtt dolgozunk Ausztriával és mind a 27 tagországgal. És hiszem, hogy végül sikerrel járunk” – mondta Fernando Grande-Marlaska a BNR-nek.
Mint arról beszámoltunk, a héten az Európai Bizottság mind Románia, mind Bulgária esetében megállapította, hogy sikerrel valósította meg a határellenőrzésre és a migránshelyzet kezelésére vonatkozó új uniós programot.
Romániának és Bulgáriának eredetileg 2011-ben kellett volna a schengeni térséghez csatlakoznia, azonban azóta több nyugat-európai tagállam sorozatosan kifogásokat emelt a felvételük ellen, kezdetben a korrupció és az igazságszolgáltatás reformjának elmaradása miatt. Miután tavaly decemberre úgy tűnt, hogy ezeket az aggodalmakat sikerült eloszlatni, és minden tagállam elismerte, hogy a két ország teljes mértékben teljesíti a schengeni csatlakozás technikai feltételeit, az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsának december 8-i ülése előtt Hollandia és Ausztria is kifogásokat emelt.
Hollandiának Bulgáriával van problémája: a holland kormány szerint a balkáni országban problémák vannak a jogállamisággal, ezért azok megoldásáig nem támogatja a schengeni csatlakozását.
Ausztria jelezte: mivel nem tartja kielégítőnek az uniós külső határok védelmét, mert egy év alatt több mint százezer migráns érkezett EU-tagállamokon keresztül az országba, nem támogatja a schengeni övezet bővítését. A vétóról való lemondás fejében Bécs a határőrizet szigorítását és a kitoloncolást lehetővé tevő uniós jogszabályokat követel. Románia és más európai országok lobbija ellenére Karl Nehammer osztrák kancellár továbbra sem hajlandó módosítani álláspontját.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!