
Öröm. Herbert Kickl pártelnök és a pártvezetés ünnepli, hogy az Osztrák Szabadságpárt végzett az első helyen a választáson
Fotó: Facebook/Herbert Kickl
A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte meg Ausztriában a vasárnapi parlamenti választást a szavazatok 29,2 százalékával a belügyminisztérium által hétfőn közzétett hivatalos részeredmények szerint.
2024. szeptember 30., 13:312024. szeptember 30., 13:31
Az eddigi koalíciós kormányban részt vevő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) a második helyre szorult a voksok 26,5 százalékával. A párt teljesítménye 11 százalékponttal csúszott vissza a 2019-es eredményéhez képest.
Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 21,1 százalékot szerzett, és ezzel a harmadik helyre került. A liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) a szavazatok 9 százalékát kapta, míg az eddig az ÖVP-vel kormányzó Zöldek 8 százalékot szereztek.
A belügyminisztérium által közölt részeredmények már tartalmazzák a postán leadott szavazatok nagy részét, a 100 százalékos feldolgozottságú hivatalos végeredmény várhatóan csütörtökig születik meg.
Herbert Kickl, az eddig ellenzékben politizáló FPÖ elnöke pártja választási győzelmével kapcsolatban azt mondta:
Ahhoz, hogy Herbert Kickl kancellár lehessen, pártjának koalíciós partnerre lesz szüksége, akivel együtt parlamenti többségre tehet szert. Korábban azonban
Karl Nehammer osztrák kancellár a részeredmények ismeretében hamar ismét leszögezte, hogy nem fognak együttműködni az FPÖ-vel.

A radikális jobbdali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte az Ausztriában vasárnap rendezett szövetségi parlamenti választásokat a közvélemény-kutatások alapján.
A vasárnapi választás eredménye történelmi fordulatnak tekinthető Ausztriában. Korábban soha nem fordult még elő, hogy az ÖVP és az SPÖ egyaránt ilyen gyengén szerepelt volna. Ez az első alkalom, hogy a szociáldemokraták a harmadik helyre csúsztak vissza, az ÖVP-nek pedig ez volt az eddigi egyik leggyengébb választási szereplése.
Elemzők szerint
Az Osztrák Szabadságpárt határozott bevándorlásellenes álláspontja szintén nagy népszerűségnek örvend. Választási programjában az FPÖ szigorúan korlátozott migrációs politikát ígért: szorgalmazzák a bevándorlók hazatoloncolását, és nagyobb „homogenitást” akarnak az osztrák társadalomban. Az FPÖ továbbá pártolja, hogy oldják fel az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat, és bírálja az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatást.
Kickl az ORF-nek vasárnap éjjel adott nyilatkozatában azt mondta, úgy érzi, nem kell változtatniuk programjukon. Kickl azt javasolta az FPÖ-vel történő együttműködést eddig élesen elutasító pártoknak, hogy „tegyék fel maguknak a kérdést, hogy is állnak a demokráciával, és inkább aludjanak egyet az eredményre”, mielőtt nyilatkoznak.
Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.
Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.
szóljon hozzá!