
Fotó: Telegram/Ukrán katasztrófavédelem
Robbanások sorozata rázta meg Kijevet hétfőn délelőtt, miután Oroszország újabb rakétatámadást indított Ukrajna fővárosa ellen.
2024. március 25., 13:052024. március 25., 13:05
2024. március 25., 13:292024. március 25., 13:29
A Kyiv Independent fővárosi tudósítói helyi idő szerint 10 óra 30 perc körül legalább négy hangos robbanást hallottak néhány másodperccel azután, hogy megszólaltak a légvédelmi szirénák, és füstöt láttak felszállni a Dnyeper bal partjáról.
A kijevi katonai közigazgatás a Telegramon közzétett bejegyzésében felszólította a lakosokat, hogy sürgősen keressenek menedéket.
Szerhij Popko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője a Telegramon közzétett bejegyzésében közölte, hogy a város Pecserszk kerületében egy elfogott rakéta törmelékei hullottak le, megrongálva egy nem lakóépületként használt ingatlant.
Egy későbbi bejegyzésében hozzátette, hogy
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere megerősítette, hogy a főváros Pecserszk, Szolomjanszkij és Dnyiprovszkij kerületébe hívták a mentőszolgálatokat.
Később elmondta, hogy
Egy másik elfogott rakéta darabjait egy erdős területen, Kijev Holoszijev kerületében találták meg.
Később a támadást követő délelőtt Mikola Olescsuk, a légierő parancsnoka azt mondta, hogy
Az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete, Bridget Brink az X-en közzétett bejegyzésében kommentálta a történteket.
„Ma reggel Oroszország ismét hiperszonikus rakétákkal támadja Ukrajnát. Hangos robbanások Kijevben. Az elmúlt 5 napban Oroszország több száz rakétát és drónt indított egy szuverén ország ellen. Ukrajnának most van szüksége a segítségünkre. Nincs vesztegetni való időnk” – fogalmazott a nagykövet.
Közben
– jelentette az ukrán hadsereg.
Odessza és környékének egyes részein áramkimaradások keletkeztek. A városi hatóságok közölték, hogy kénytelenek voltak leállítani a villamos- és trolibuszjáratokat. Sérültekről nem érkezett jelentés.
Mikolajiv régióban egy alállomás kigyulladt, miután találat érte – jelentette az állami tulajdonú Ukrenerho áramszolgáltató vállalat.
A katonai hatóságok arról számoltak be, hogy a régióban
Az orosz erők az elmúlt napokban egyre gyakrabban vették célba az ukrán energetikai infrastruktúrát.
Az északkeleti Harkivot súlyos csapások érték. Volodimir Kudrickij, az Ukrenergo igazgatótanácsának elnöke a helyi televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a hálózat helyreállítása körülbelül egy hetet vesz igénybe.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!