
Fotó: Facebook/Nemzetpolitikai Államtitkárság
Trianon tragédiája nem csak veszteségeket hozott. Döntő próbatétel volt ez nemzetünk számára: a hit, az állhatatosság és a nemzeti összetartozás próbatétele – hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna halálának 100. évfordulója és a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezésen a Fiumei úti sírkertben pénteken.
2023. június 02., 14:132023. június 02., 14:13
A Nemzeti Örökség Intézete rendezvényén a politikus úgy fogalmazott: mi, magyarok nem csak kiálltuk, de ma is kiálljuk ezt a próbát.
– mutatott rá.
Szilágyi Péter elmondta, Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna egy felvidéki költőnő volt, ő írta a Magyar Hiszekegy című verset, amely egy nemzet imádságává vált.
„Egy nemzetévé, amely hitte és bizakodott a történelmi igazságtételben” – húzta alá.
Hozzátette, a Magyar Hiszekegy pontos lenyomata egy olyan kornak, amikor a nemzeti öntudat és a magyarság összetartozása meghatározó volt.
Beszédében a helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nemzeti összetartozás napját 2010-ben szavazta meg az Országgyűlés. Kijelentette: a magyarság ma egységesen eltökélt a nemzeti értékközösség megőrzésében.
– állapította meg, majd úgy folytatta: ezzel szemben a baloldal nem csak a nemzet értelmét, de még az egység lényegét sem tudja megragadni.
„Nekik annál jobb, minél rosszabb a hazának” – jelentette ki.
Szilágyi Péter kitért arra, hogy a háború és a szankciók okozta terhek alatt most újra a megmaradás és a túlélés került előtérbe, „különösen a kárpátaljai nemzetrészünknek”. Nekik már az is nagy előrelépés lenne, ha visszakapnák azokat a jogokat, amelyekkel pár évvel korábban még rendelkeztek. Ehelyett ma a jogfosztottság a hétköznapi valóság – mondta, hozzáfűzve: a szülőföldön boldogulásukhoz és így megmaradásukhoz békére van szükség.
– hangoztatta.
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy vissza kell adni Papp-Váry Elemérnének az őt megillető helyet a magyar kultúrtörténetben. Hogy ne csak méltán híres sorait ismerje mindenki, de a nevét is. Megjegyezte: a költőnő halálának évfordulója novemberben lesz, ám „egy percig sem volt kérdéses”, hogy a nemzeti összetartozás napja alkalmából emlékezzenek meg róla.
Felidézte, hogy amikor Babitstól Kosztolányiig a magyar költők legtöbbje próbálta feldolgozni a trianoni tragédiát, Sziklay Szeréna a lehető legegyszerűbb módon fogalmazta meg mindazt, amivel minden magyar tudott és azóta is tud azonosulni: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában.”
Hozzátette:
Móczár Gábor beszámolt arról is, hogy a Fiumei úti sírkert „több mint temető”. Kulturális tér, amely versszínháznak, színháznak, irodalmi koncerteknek, rendkívüli irodalomóráknak és tematikus sétáknak is otthont ad.
A főigazgató jelezte: most vasárnapra, a nemzeti összetartozás napjára két tematikus sétát is meghirdetnek.
Az elcsatolt területeken születtek – sírjaik a Fiumei úti sírkertben domborulnak című sétán pedig azokról a trianoni határokon túl született írókról, költőkről, művészekről, államférfiakról és katonákról esik szó, akiknek életműve a magyar kultúra és történelem szerves része – mondta.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
Románia nyitott az Ukrajnával való együttműködésre a védelmi ipar területén, többek között az Európai Biztonsági Akció (SAFE) keretében – közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium.
Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.
Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
szóljon hozzá!