2011. október 07., 10:512011. október 07., 10:51
A politikus – aki nemrég az ENSZ Közgyűlésében kérte ugyanezt – egyebek között azt a véleményét hangoztatta, hogy az elismerésre most a legalkalmasabb az idő. Emlékeztetett arra, hogy több nyugati ország támogatásáról biztosította a palesztinok ENSZ-beadványát, de azt jelezték, hogy az államiság elismerésére majd az alkalmas pillanatban kerül sor. Abbász egyúttal azzal vádolta Izraelt, hogy újabb feltételek támasztásával akadályozza a közel-keleti békefolyamatot. Ezek között említette, hogy ismerjék el az ország zsidó állam jellegét. Hozzátette, ez számukra elfogadhatatlan, nem utolsósorban azért, mert vallási konfliktus kialakulásának a veszélyét is magában hordozza.
Hangoztatta ugyanakkor azt is, hogy a palesztin fél kész a nemzetközi közvetítő csoport (kvartett) legutóbbi javaslata alapján felújítani a béketárgyalásokat, és ENSZ-béli kezdeményezésükkel nem Izrael elszigetelésére törekszenek. Alapfeltételnek nevezte a tárgyalások felújításához az izraeli telepesítés leállítását. Eközben Hillary Clinton zavarba ejtőnek és megmagyarázhatatlannak nevezte az UNESCO végrehajtó tanácsának döntését, miszerint a palesztinok felvételi kérelmét a szervezet közgyűlése elé terjeszti. Az amerikai külügyminiszter úgy vélte: az UNESCO-nak át kell gondolnia a dolgot, Palesztina felvétele az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe ugyanis szerinte odavezethet, hogy az Egyesült Államok megvonja vagy legalábbis csökkenti pénzügyi hozzájárulását a szervezet működtetéséhez.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.