Hirdetés

Hatvan százalékkal csökkent tavaly az Európába érkező migránsok száma

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017-ben az előző évhez képest, tavaly összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban - derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentéséből.

MTI

2018. január 06., 10:262018. január 06., 10:26

A szervezet rámutatott, hogy a számok már a második egymást követő évben csökkennek, s Görögország után tavaly Olaszországon is enyhült a nyomás, Spanyolországba ugyanakkor rekordszámú migráns érkezett.

Az előzetes adatok szerint az EU-ba összesen 204 300 bevándorló érkezett 2017-ben a három fő migrációs útvonalon keresztül.

Hirdetés

A bevándorlók legfőbb belépési pontjának még mindig Olaszország számít, jóllehet az itt regisztráltak száma a korábbiakhoz képest végig alacsony volt, sőt júliusban meredeken tovább csökkent. A Frontex szerint ez a változás a legjelentősebb fejlemény az EU és Törökország között létrejött migrációs egyezmény óta. Olaszországban 119 ezren értek partot, akik közül a legtöbben nigériai, guineai és elefántcsontparti állampolgárok voltak.

A görög szigeteken kikötő - többségében szíriai és iraki - menedékkérők száma 41 700 körül volt, ami kevesebb mint a negyede a 2016-os adatoknak. Kiemelték, hogy 2017 második felében valamelyest nőtt az érkezők száma az előző év azonos időszakához képest, ami azt jelzi, hogy az embercsempészek még nem adták fel a próbálkozást.

Spanyolországba az év eleje óta nagyjából 22 900-an érkeztek Észak-Afrikából, ami több mint duplája a 2016-os számoknak, s rekordot jelent az adatgyűjtés 2009-es kezdete óta.

Itt a bevándorlók legnagyobb csoportját messze a marokkóiak és az algériaiak alkotják. A Földközi-tenger nyugati részén húzódó útvonalon a migrációs nyomás erősödésének egyik fő oka a származási és tranzitországokban fokozódó instabilitás - közölte a Frontex korábban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés