2013. március 26., 07:072013. március 26., 07:07
Az Egri Péter elnök által aláírt közlemény szerint a fővárosi törvényszéken bejegyzett alakulat a határon túli magyar szervezetekkel való együttműködés keretében, az ezen szervezetek által megfogalmazott érdekeket kívánja hitelesen megjeleníteni, és dolgozni akar egy, a világban elfogadott, a külhoni magyarság bizalmát is bíró Magyarország megteremtésén.
Ennek keretében a párt célja a külhoni magyarok identitásmegőrzésének, szabad anyanyelvhasználatának, különböző fajtájú önigazgatásának támogatása, a külhoni magyarság által létrehozott értékek méltó elismerése, a honi nemzetiségek kapcsolatépítő szerepének erősítése Magyarország és az anyaországuk között.
A párt ezért felkéri a határon túli magyar szervezeteket, pártokat, hogy működjenek együtt, fogalmazzák meg ők az általuk képviselt magyarság Magyarországgal kapcsolatos törekvéseit, érdekeit, céljait, vegyenek részt a párt konkrét programjának megfogalmazásában, vegyenek részt ezen érdekek képviseletében.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.