2011. december 12., 14:082011. december 12., 14:08
A portál szerint ketten rimaszombatiak (Tamás Ilona és Tamás Anikó), hárman lévaiak (Gubík László, Dolník Erzsébet, Kassai Gyula), míg egy révkomáromi (Boldoghy Olivér).
„Hosszú hónapok teltek el, míg ezen felvidéki polgárokat a rendőrség beidézte, s felszólította, hogy adják le irataikat. Nevezettek ezt egyelőre megtagadják, a levélben foglaltak szerint emiatt 33 eurós büntetést kaphatnak. Természetesen eljárás még senki ellen nem indult, s nem is dőltek be törvényellenes beidézésnek” – írja a felvidek.ma.
„Tovább folyik a küzdelem” – szögezi le a hírportál, majd emlékeztet: a parlamenti képviselők egy csoportja felszólította az alkotmánybíróságot, hogy mielőbb vizsgálja felül az alkotmányellenesnek vélt módosított állampolgársági törvényt; ugyanakkor a szlovákiai magyar civil szervezetek folytatják az aláírásgyűjtést a kettős állampolgárság újbóli lehetővé tételéért és a zaklatott személyek kárpótlásáért. Boldoghy Olivér, az aláírásgyűjtés egyik kezdeményezője, nemrégiben azt mondta az MTI -nek, hogy eddig már több mint 10 ezer ember írta alá a petíciót.
„Az, hogy a hivatalok egy idő után reagálnak erre, az bizonyos értelemben véve logikus, hiszen megvan a maguk ügyrendje, mely szerint el kell járniuk. Az azonban, hogy éppen most teszik ezt, véleményem szerint nem mentes politikai összefüggésektől. Alighanem összefüggésben van a közelgő választásokkal” – vélekedett Öllös László politológus a Bumm.sk hírportálnak nyilatkozva.
Megjegyezte: Nem volt még olyan parlamenti választás Szlovákiában, ahol ne került volna terítékre valamilyen módon a magyar kérdés, és nem próbáltak volna meg valahogy hatást gyakorolni ezzel a szlovák-magyar kapcsolatokra, a magyar közvéleményre, és adott esetben a szlovák közvélemény egy részére is.
A politológus úgy látja, hogy ennek a témának a szellőztetése riadalom okozása céljából is történhet a magyar közvélemény körében. „Úgy gondolják, hogy ettől majd megriad a magyar közvélemény, és ijedtebben megy szavazni – vagy végképp nem megy. Nem szabad megriadni: ezzel nemhogy akadályoznánk az ilyesmit, csak azt bizonyítanánk, hogy eredményes, és legközelebb is csinálni fogják” – jelentette ki Öllös.
Kifejtette: a legutóbb kormányzati időszak alatt lényegében véve alig került elő keményebb probléma a szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatban. „Lényegében nagy hallgatás folyt felőle” – jegyezte meg, s hozzátette: ennek egyik következménye az, hogy az ország kulturális jellege a magyarokhoz fűződő viszonyában lényegében nem változott. „Változást csak az értékrend megváltoztatásával lehet elérni, de ahhoz nyilvánosan beszélni kell róla” – hangsúlyozta.
A szlovák sajtó hallgatását a megvont állampolgárságok ügyében a téma ellentmondásosságával magyarázza.
„A sajtó látta, hogy erősen ellentmondásos a dolog. A határon túli szlovákok közül szinte már mindenki megkapta a szlovák állampolgárságot, aki csak akarta. Ráadásul kampányolnak is körükben a szlovák politikusok a parlamenti választások előtt. Eközben ugyanilyen érvekkel megpróbálják elvenni a magyar állampolgárságot felvevőktől a szlovák állampolgárságot. Az ellentmondás meglehetősen kiáltó, így aztán elsősorban hallgatni próbálnak róla” – magyarázta Öllös.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.