Hirdetés

Harminc napon belül kell megválasztani az új köztársasági elnököt

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Miután tegnap a parlamentben Schmitt Pál bejelentette, hogy lemond államfői megbízatásáról, az alkotmány előírásainak megfelelően az Országgyűlés is elfogadó nyilatkozatot adott ki. Az alaptörvény ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy az új köztársasági elnököt az elődje megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani, hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket az Országgyűlés elnöke gyakorolja.

Hírösszefoglaló

2012. április 03., 09:002012. április 03., 09:00

 Az alaptörvény értelmében egyébként a köztársasági elnök megbízatása megszűnik a megbízatási idejének lejártával, halálával, ha kilencven napot meghaladó időn át képtelen feladatköreinek ellátására, továbbá ha a megválasztásához szükséges feltételek már nem állnak fenn, összeférhetetlenség kimondásával, a lemondásával, vagy ha megfosztják a tisztségtől. A parlament pedig tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

A törvény kimondja azt is: hogy „a köztársasági elnök megbízatása a lemondónyilatkozatban megjelölt, a tizenötödik napnál nem korábbi időpontban, ennek hiányában az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata meghozatalának napján, elfogadó nyilatkozat hiányában az annak meghozatalára nyitva álló határidő eredménytelen elteltével szűnik meg”.

Ha az Országgyűlés a köztársasági elnököt a lemondás megfontolására kéri, az államfő megbízatása az elhatározását fenntartó nyilatkozatban megjelölt időpontban, ennek hiányában a fenntartó nyilatkozat benyújtásával szűnik meg. Abban az esetben, ha a köztársasági elnök megbízatása megszűnik, az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket az Országgyűlés elnöke gyakorolja. A köztársasági elnök helyettesítése idején az Országgyűlés elnöke országgyűlési képviselői jogait nem gyakorolhatja, és helyette az Országgyűlés elnökének feladatait a Ház által kijelölt alelnök látja el.

Nincs csonka mandátum
– új elnök öt évre

Az alaptörvény rögzíti az államfő megválasztásának szabályait. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja, államfővé megválasztható bármely magyar állampolgár, aki a harmincötödik életévét betöltötte. A köztársasági elnököt e tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani. Az államfőt elődje megbízatásának lejárta előtt legalább harminc, legfeljebb hatvan nappal, ha pedig a megbízatás idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított harminc napon belül kell megválasztani. A köztársasági elnök választását az Országgyűlés elnöke tűzi ki, a parlament az államfőt titkos szavazással választja meg.

A köztársasági elnök választását jelölés előzi meg. Ennek érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges. A jelölést az Országgyűlés elnökéhez a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani. Minden országgyűlési képviselő egy jelöltet ajánlhat. Annak, aki több jelöltet javasol, mindegyik ajánlása érvénytelen.

Két nap van a szavazásra

Az első szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát megkapta. Ha az első szavazás eredménytelen volt, második szavazást kell tartani. Ennek során a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet voksolni. Ha az első szavazáskor az első helyen szavazategyenlőség alakul ki, azokra a jelöltekre lehet szavazni, akik a legmagasabb számú támogató voksot kapták. Ha az első szavazáskor csak a második helyen áll elő szavazategyenlőség, azokra a jelöltekre lehet szavazni, akik a két legmagasabb számú szavazatot kapták.

A második szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban résztvevők számára – a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Ha a második kör is eredménytelen, ismételt jelölés alapján új választást kell tartani. A szavazási eljárást legfeljebb két egymást követő nap alatt be kell fejezni. A megválasztott köztársasági elnök a korábbi államfő megbízatásának lejártakor, a megbízatás idő előtti megszűnése esetén a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba, ezt megelőzően pedig az Országgyűlés előtt esküt tesz.

A köztársasági elnök megbízatása megszűnésével és helyettesítésével kapcsolatos eljárási szabályok a hatályos házszabály szerint úgy szólnak, hogy a lemondó nyilatkozat feletti vitát és szavazást legkésőbb annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül kell megtartani; ha az Országgyűlés az említett időpontban nem ülésezik, rendkívüli ülésszakot vagy rendkívüli ülést kell összehívni.

Bármely képviselőcsoport vagy legalább tíz képviselő – legkésőbb az e napirendi pont tárgyalásának megkezdése előtti napon – írásban javasolhatja, hogy az Országgyűlés kérje a köztársasági elnöktől elhatározásának újbóli megfontolását; ilyen javaslat esetén először e javaslatról kell szavazni. n

Egy államfői mandátum kronológiája

A 2010. évi parlamenti választások (április 11. és április 25.) idején, már a két forduló között, április 15-én több sajtóértesülésben felmerült az elnöki szék várományosaként az akkor európai parlamenti képviselő Schmitt Pál neve. Az MTI kérdésére akkor így nyilatkozott: „A híreket én is láttam, ezt még egy embertől nem hallottam, ebben biztos voltam, Orbán Viktor. Ő engem hazahív, hogy készüljek arra, hogy a parlament elnöke leszek, így is készülök, tanulmányokat folytatok, konzultálok. Úgy érzem, hogy ha azt bízza rám a sors, akkor az lesz.” 2010. május 14-én megalakult az új Országgyűlés. A frissen esküt tett képviselők 353 igen és 17 nem szavazattal megválasztották Schmitt Pált az Országgyűlés elnökének. Június 9-én a Schmitt Pál házelnök június 29-ére írta ki az elnökválasztást.

Június közepén a napilapokban a jelölésről még ellentmondó hírek jelentek meg: a Magyar Nemzet szerint a Fidesz elnökségében még élénk vita folyt arról, hogy ki lehet a párt köztársaságielnök-jelöltje. A Népszabadság, majd a lapra hivatkozva a Magyar Hírlap, illetve a Népszava Schmitt Pált nevezte befutónak Sólyom László utódjaként. Június 16-án értelmiségiek egy csoportja felhívást kívánt átadni a házelnöknek, szorgalmazva a hivatalban lévő Sólyom László újraválasztását. Schmitt Pál elfoglaltságra hivatkozva elhárította a megkeresést.

Június 23-án Orbán Viktor miniszterelnök levélben javasolta a Fidesz–KDNP-frakciószövetségnek, hogy Schmitt Pál házelnököt jelöljék, majd válasszák meg államfőnek.  Június 25-ig – a jelölési határidő lejártáig – három jelölés érkezett: a Fidesz–KDNP Schmitt Pált, az MSZP Balogh András thaiföldi nagykövetet, a Táncsics Alapítvány első elnökét, az LMP pedig Sólyom László hivatalban lévő államfőt javasolta legfőbb közjogi méltóságnak. Utóbbi, a szükséges számú aláírás hiányában, érvénytelen jelölés volt. Június 28-án a Fidesz–KDNP parlamenti frakciója ellenszavazat nélkül támogatta Schmitt Pál jelölését.

29-én parlamenti bemutatkozóbeszédében Schmitt csapatemberként jellemezte magát és hangsúlyozta, elnökként – a pártsemlegesség jegyében – nem lehet majd tekintettel arra, hogy melyik párt javaslatával kapcsolatban kell az alkotmány által biztosított elnöki jogkörét érvényesítenie. Az Országgyűlés 2010. június 29-én tartotta a köztársaságielnök-választást. A képviselők közül 263-an Schmitt Pálra, 59-en Balogh Andrásra szavaztak. Az érvénytelen szavazatok száma 44 volt. Schmitt Pál augusztus 6-án foglalta el a köztársasági elnöki széket.



 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés