2011. június 27., 09:012011. június 27., 09:01
„A keresztes gyarmatosítók atlanti szövetsége polgári célpontokat, köztük egy pékséget és egy éttermet bombázott Bregában, 15 ember halálát és több mint 20-nak a sebesülését okozva a két hely látogatói közül” – jelentette szalaghírben a Moammer Kadhafi vezette rezsim állami televíziója.
A hír kapcsán a televízió elítélte a NATO Líbiában folytatott „irtóháborúját” és az általa elkövetett „emberiesség elleni bűncselekményeket”.
A NATO percekkel később cáfolta, hogy polgári célpontokat támadott volna a fontos közlekedési csomópontként és jelentős olajipari központként ismert Bregában. A szövetség brüsszeli szóvivője a francia hírügynökségnek azt mondta, hogy az észak-atlanti szövetség erői katonai célpontokat támadtak a városban.
Az észak-atlanti szövetség szombaton is folytatta kiterjedt líbiai légitámadásait. Tripoli Tadzsúra nevű negyedét szombat délután három nagy erejű robbanás rázta meg, miután harci repülőgépek húztak át a főváros egén. Közben a nap folyamán kiderült, hogy 16 ismert líbiai labdarúgó és egy vezetőedző Tripoliból átszökött a felkelőkhöz.
A dezertőr sportolók között van a válogatott négy játékosa – élükön a nemzeti tizenegy kapusával, Dzsuma Gtattal -, valamint az elsőligás tripoli csapat, az al-Ahly vezetőedzője, Abdel ben Issza. Mint elmondták, „átverekedték magukat” a frontvonalakon addig a lázadók kezén lévő hegyvidéki sávig, amely Tripolitól 90 kilométerre délre kezdődik, és nyugat felé egészen a tunéziai határig húzódik. A BBC-nek adott interjúban Gtat azzal indokolta lépésüket, hogy mélyen csalódtak Kadhafiban és rendszerében.
| Jelképesnek szánt gesztusként leszavazta az amerikai képviselőház pénteken azt a határozattervezetet, amely egy évre jóváhagyott volna egy Líbia elleni korlátozott katonai akciót. A republikánus többségű képviselőház, mintegy tiltakozásul amiatt, hogy Barack Obama elnök nem kért kongresszusi felhatalmazást a Moammer Kadhafi ezredes rezsimje elleni katonai fellépéshez, 295:123 arányban leszavazta a líbiai beavatkozás jóváhagyását. A demokrata honatyák közül is mintegy hetvenen szavaztak a többséggel. A Fehér Ház korábban nyilvánosságra hozott állásfoglalása szerint a líbiai katonai akció elindításához nem volt szükség felhatalmazásra. |
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
szóljon hozzá!