
Fotó: Agerpres
2011. november 20., 17:112011. november 20., 17:11
A rendőröknek rövid időre sikerült kiszorítaniuk a tüntetőket a térről, de miután beesteledett, ismét több ezren özönlötték el a teret, s gumiabroncsokat gyújtottak fel. Helyszíni jelentések szerint a rendőrök visszavonultak a környékbeli utcákba, s hagyták, hogy a tüntetők újra birtokba vegyék a teret, majd éjfél előtt újra a térre indultak, s ismét könnygázt vetettek be ellenük, a tüntetők pedig kőzáporral fogadták őket. Az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az összecsapásokban ketten meghaltak, és 942-en megsebesültek.
Egy belügyminisztériumi tisztségviselő közlése szerint 55 tüntetőt vettek őrizetbe az erőszak szombati kezdete óta, az összecsapások ugyanakkor tegnap is folytatódtak, a rendőrség pedig ismét könnygázzal lőtte a demonstrálókat. Helyszíni beszámolók szerint a választások előtt kilenc nappal történt erőszakcselekmények a februári Tahrír téri eseményekre emlékeztetnek, amelyek a Mubarak-rendszer bukásához vezettek. A tüntetők ezúttal a reformok lassúságát kifogásolják, és az ellen is tiltakoznak, hogy kilenc hónappal Hoszni Mubarak elnök megbuktatása után még mindig a hadsereg kezében van a hatalom, az országot irányító tábornokok meg akarják őrizni hatalmukat a jövőbeni polgári kormányzat felett, a rendőrség pedig ugyanolyan brutálisan lép fel a békés tüntetőkkel szemben, mint Mubarak uralma idején.
Szombat este tüntetések robbantak ki más egyiptomi városokban, így Alexandriában és Szuezben is. Alexandriában mintegy 800 ember gyűlt össze a biztonsági szolgálat igazgatóságánál, s azt kiabálta, hogy a belügyi hivatalnokok „orgyilkosok”. Szemtanúk szerint lövések dördültek el a tüntetés színhelyén, az egészségügyi minisztérium egyik helyi illetékese pedig közölte, egy ember meghalt, és egy megsérült a tüntetésen – gumilövedékek találták el mindkettejüket.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.