Hirdetés

Háború: az egymásnak Kurszkban okozott veszteséggel kérkednek az ukránok és az oroszok

Háború

Harci helyzet. A háborúban álló felek mindegyike igyekszik felnagyítani az ellenség veszteségeit

Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Kétszáz harckocsit veszített az ukrán hadsereg a kurszki régióban az ott augusztus elején elindított támadásának kezdete óta – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

Hírösszefoglaló

2024. november 13., 09:342024. november 13., 09:34

A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult, és Ukrajnában 23, a kurszki régióban pedig hét ellentámadást visszavert. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében csaknem kétezer,

Kurszk irányában pedig több mint háromszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Hirdetés

A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap folyamán Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint több, az ukrán hadiipart ellátó energetikai létesítményt, több lőszerraktárt, két harckocsit – az egyikük egy német Leopard volt –, hét egyéb páncélozott harcjárművet, két nyugati gyártmányú 155 milliméteres vontatott tarackot, HIMARS sorozatvetők hat rakétáját, továbbá 71 repülőgép típusú drónt.

Kurszk irányában az orosz hadijelentés szerint az ukrán fél egyebek mellett öt harckocsit, négy gyalogsági és négy egyéb páncélozott harcjárművet veszített. Moszkva szerint

a régióba augusztus 6-án betört ukrán erők több mint 31 700 embert, 200 harckocsit, 131 gyalogsági harcjárművet, 110 páncélozott személyszállító járművet, 1113 páncélozott harcjárművet, 858 gépkocsit, 269 tüzérségi löveget és 40 sorozatvetőt veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. A „Donyecki Népköztársaságban” kilenc civil sebesült meg.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy őrizetbe vett egy 29 éves szevasztopoli lakost, aki az Ukrán Biztonsági Szolgákat (SZBU) megbízásából a balaklavai hőerőmű közelében elhaladó vasútvonalon berendezések felgyújtására készült. A gyanúsított ellen, aki beismerő vallomást tett, terrorcselekmény kísérlete címén indult eljárás.

Közben Anasztaszija Bliscsik, a 47. ukrán különálló gépesített dandár szóvivője egy keddi tévéműsorban azt állította:

az ukrán erők visszavertek egy nagyszabású orosz rohamot az oroszországi kurszki területen, megsemmisítve egy teljes orosz zászlóaljat.

Az oroszok „öt-hat támadásban próbálták megrohamozni a lakott területeket Kurszk megyében, tíz páncélozott járművet azonban megsemmisítettek a 47. gépesített gyalogdandár katonái. Három orosz páncélost aknák robbantottak fel, FPV drónok és egy Sztuhna páncéltörő rakétarendszert segítségével pedig katonáink megsemmisítették a többi haditechnikai eszközt. A megszállók egy csoportját is felszámolták” – részletezte a szóvivő.

Hozzátette, hogy a csatatérről elmenekült orosz katonákat drónokkal keresik. Bliscsik fogalmazása szerint

a kurszki térségben a helyzet általában nehéz, de az ukrán erők ellenőrzésük alatt tartják.

Az észak-koreai katonák kurszki jelenlétével kapcsolatban a szóvivő megjegyezte, hogy a 47. külön gépesített dandár az illetékességi területén még nem látott észak-koreai katonát.

„Nyilvánvalóan az ellenség még vár azzal, hogy harcba küldje őket” – jegyezte meg.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi oldalakon közzétett hétfő esti videoüzenetében kiemelte, hogy a kurszki területen az ukrán erők 50 ezer orosz katonát foglalnak le, akik ennek köszönhetően nem ukrán területen harcolnak.

Az Ukrinform hírügynökség beszámolt arról, hogy

az önkéntesek első csoportja, akik Lengyelországban csatlakoztak az Ukrán Légióhoz, kedden aláírták a szolgálati szerződést a lublini ukrán főkonzulátuson lévő toborzóközpontban.

Petro Horkusa, a toborzóközpont szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy eddig már több mint hatszázan jelentkeztek a légióba.

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter bejelentette, hogy a tárca stratégiai szerződést írt alá az ICEYE finn műholdgyártó és -üzemeltető vállalattal. „Ennek a szerződésnek köszönhetően hadseregünk hozzáférhet nagy pontosságú műholdképekhez a harcterület teljes lefedésével” – emelte ki.

Umerov szerint a parancsnokság képes lesz önállóan meghatározni a kiemelt felügyeleti zónákat, és gyorsan fogadni tudja a naprakész adatokat az ICEYE műholdrendszeren keresztül. „A fejlett űrfelderítési technológiák bevezetésével olyan technológiai előnyre teszünk szert, amely fokozza a harckészültséget és védi katonáinkat” – tette hozzá a miniszter.

Herman Szmetanyin, a stratégiai iparágakért felelős miniszter bejelentette, hogy

Ukrajna 2025-ben rekordösszeget, több mint 55 milliárd hrivnyát szán fegyverek és katonai felszerelések gyártására.

A teljes összegből 54,55 milliárd hrivnyát fordítanak a termelés fejlesztésére, új technológiák bevezetésére és a védelmi vállalkozások kapacitásának növelésére, ami 3,5 milliárd hrivnyával haladja meg a mintegy 51 milliárd hrivnyás idei költségvetést.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, keddi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 713 ezret. Hétfőn csaknem kétezer orosz katonát semlegesítettek az ukrán erők, ezenfelül megsemmisítettek 23 orosz harckocsit, 38 tüzérségi fegyvert és 61 drónt is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés