2011. október 21., 10:332011. október 21., 10:33
A volt magyar kormányfő azt ígérte: szombaton, a platform egyéves születésnapján jelentik be döntésüket, addig a Demokratikus Koalíció (DK) elnöksége és országos tanácsa is ülésezik még. Világossá tette: a platform elnökségének többsége szétválás párti, országos tanácsának többsége azonban „még nem”. Azt is közölte, ha úgy döntenek, hogy elhagyják az MSZP-t, „mai tudásuk szerint” képesek lesznek frakciót alakítani, vagyis vele együtt legalább tíz politikus távozik a szocialista képviselőcsoportból. Bár neveket nem mondott, valószínűsíthető, hogy a hét DK-tag (Gyurcsányon kívül Baracskai József, Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván) mellett Kolber István, az első Gyurcsány-kormány tárca nélküli minisztere és Szűcs Erika, a szociális és munkaügyi tárca korábbi vezetője is távozik, és velük tart majd a Hajdú-Bihar megyei Oláh Lajos, aki egyedüliként nem írta alá a Mesterházy Attila által kért „hűségnyilatkozatot”.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.