Hirdetés

Győzelem napi díszszemle Moszkvában

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A második világháborúban aratott győzelem 66. évfordulóján, a győzelem napján tegnap katonai díszszemlét tartottak Moszkvában, a Vörös téren.

Hírösszefoglaló

2011. május 10., 09:142011. május 10., 09:14

A tavalyi kerek évfordulóhoz képest jóval kevesebb fegyver, haditechnika, viszont jóval több katona dübörgött végig a téren, légi parádé pedig egyáltalán nem volt, a légierőt csak katonák és mindössze öt helikopter képviselte. A parádé a hagyományoknak megfelelően a Szent háború című induló hangjaira az orosz állami zászló behozatalával kezdődött, amint a Kreml Szpasszkaja bástyájának toronyórája elütötte a tízet. Az ország vezetőinek jelenlétében az előző évi tízezer után több mint húszezer katona menetelt végig a téren. Míg a tavalyi szemlén részt vettek a szövetséges államok egységei és az orosz háborús veteránok képviselői is, idén a szövetségesek nincsenek jelen, a veteránok pedig a tribünökön foglaltak helyet. Oroszország a tavalyi 42 milliárd dollár után idén hivatalos közlés szerint 63 milliárd dollárnak, egyes források szerint a költségvetés mintegy ötödének megfelelő összeget költ védelmi célokra, főleg a hadsereg átszervezésére és az elavult, szovjet technika helyett új haditechnikával való felszerelésére. Romániában is megemlékeztek a győzelem évfordulóján ünnepelt Európa-napról: Traian Băsescu államfő ünnepi üzenetében úgy fogalmazott: Románia érdeke az, hogy az Európai Unió mind politikai, mind gazdasági szempontból megerősödjék. n

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Irán bosszút esküszik Laridzsáni halála miatt, Trump szerint Washington „átgondolja” a NATO-tagságot

Miközben Irán bosszút esküdött az országot de facto vezető Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője megölése miatt, egyértelművé vált, hogy a felkért országok nem kívánnak segíteni Washingtonnak.

Irán bosszút esküszik Laridzsáni halála miatt, Trump szerint Washington „átgondolja” a NATO-tagságot
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója
2026. március 17., kedd

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára

Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára
2026. március 17., kedd

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg

Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg
2026. március 17., kedd

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása

Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
Hirdetés
Hirdetés