
Fotó: Rompres
2007. június 12., 00:002007. június 12., 00:00
A katasztrófa az ország délkeleti részén elterülő Kuangtung tartományban okozta a legnagyobb emberveszteséget: 18-an meghaltak, 4 személyt pedig eltűntnek nyilvánítottak. A tartományban több mint 72 ezer lakost kellett kitelepíteni lakhelyéről. Noha Kuangtung az exportorientált kínai könynyűipar központja, és a hírügynökség beszámolt anyagi károkról is, a jelentés nem szólt olyan kárról, amely az ipari vagy a szállítási infrastruktúrát érte volna. A többi haláleset öt másik dél-kínai, illetve északnyugati tartományban (Hunan, Kuanghszi, Kujcsou, Csianghszi, Fucsien) történt, és ezeken a területeken is beszámolt az Új Kína anyagi károkról. A tegnap már ötödik napja tartó áradások és sárlavinák összesen csaknem 5 millió embert sújtanak az országban. Súlyos pusztításokat okoztak az esőzések Bangladesben is. A felhőszakadások nyomán bekövetkezett földcsuszamlások 71 embert öltek meg Csittagong városában, több tucat személyt pedig eltűntnek nyilvánítottak. Környezetvédők szerint a földcsuszamlást az okozta, hogy az építkezések miatt kiirtották a hegyoldal erdőállományát.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.