
Fotó: Telegram
Három ember meghalt és többen megsebesültek csütörtökön, amikor az orosz hadsereg Zaporizzsját és a Harkivi régiót lőtte – közölték az ukrán hatóságok.
2023. augusztus 11., 08:002023. augusztus 11., 08:00
Zaporizzsjában egy szállodát ért találat, ketten meghaltak, és legalább 16 ember – köztük négy gyermek – megsebesült Jurij Malasko, a zaporizzsjai területi katonai közigazgatás vezetője szerint.
A sérült gyerekek között van egy 3 éves kislány is – közölte Anatolij Kurtev, a zaporizzsjai városi tanács titkára Telegram-üzenetben.
– közölték a tisztviselők.
Lina Feszenko, az Ukrán Nemzeti Gárda egyik egységének szóvivője a CNN-nek elmondta, hogy a rakétatámadás – amely helyi idő szerint csütörtökön nem sokkal este 8 óra előtt történt – nem sokkal azután végzett a két nővel, hogy rögtönzött előadást adtak azon a téren, ahol a rakéta becsapódott.
– közölte az ukrán védelmi minisztérium.
„Gyerekeket vettek célba. A zaporizzsjai Reikartz szálloda, amelyet ma orosz terroristák rakétatámadása ért, egy 6 és 13 év közötti gyerekeknek szóló napközi tábor helyszíne” – tudatta a minisztérium. A tábor minden nap este 6 óráig működik. A szállodát gyakran használták az ENSZ munkatársai és más humanitárius szervezetek tagjai is, akik a térség lakóit segítették.
Közben
– közölte csütörtöki Telegram-üzenetében Oleh Szinyehubov, a Harkivi terület katonai közigazgatásának vezetője.
Az orosz ágyúzás Harkiv régióban fokozódott, miközben az orosz erők megpróbálják visszaszerezni az ukránok által visszafoglalt területeket. A hatóságok kötelező evakuálást rendeltek el a lakosok számára Kupjanszk városában és a környező területeken az intenzív orosz ágyúzás miatt.
Közben az orosz katasztrófavédelem azt közölte, hogy kigyulladt egy raktár a Moszkváról nyugatra található Odincovo településen.
A lángok mintegy 2000 négyzetméteren pusztítottak.
A helyszín hat és fél kilométerre található Vlagyimir Putyin elnök novo ogarjovói rezidenciájától. Egy nappal korábban két, Moszkva irányába tartó drónt is lelőtt az orosz légvédelem.
Eközben Joe Biden amerikai elnök több mint 24 milliárd dollárt kér a kongresszustól Ukrajna számára és más nemzetközi szükségletekre, miközben azon dolgozik, hogy fenntartsa a háború támogatását, miután az amerikaiak körében a támogatás enyhülésének jelei mutatkoznak.
A kérés – amely
– potenciális konfliktust válthat ki a kongresszusi republikánusokkal, akik közül néhányan szkeptikusan nyilatkoznak arról, hogy Ukrajnának több pénzt kellene biztosítani.
Mivel az ellentámadás egyre inkább elhúzódik, és a háború mielőbbi befejezésének kilátásai csekélynek tűnnek, a finanszírozás bizonyítékként fog szolgálni arra, hogy az USA Ukrajnának nyújtott támogatása fenntartható-e.
ami elfogadhatóbbá teheti a csomagot a szkeptikus republikánusok számára, akik aggodalmuknak adtak hangot a további ukrajnai segélyek jóváhagyásával kapcsolatban.
A csomag 3,3 milliárd dollárt tartalmaz továbbá az orosz invázió által érintett országok infrastruktúrájának finanszírozására, ami kísérlet arra, hogy megakadályozza a kínai hitelezést ezekben az országokban. Emellett 4 milliárd dollárt tartalmaz a határbiztonság finanszírozására.
Összességében a kiegészítő kérelem nagyjából 40 milliárd dollárt tesz ki.
„Miközben az orosz háború hatásai világszerte érezhetők,
– írta Biden költségvetési igazgatója, Shalanda Young Kevin McCarthy képviselőházi elnöknek csütörtökön küldött levelében, amelyben ismertette a kérést.
A CNN emlékeztet: az, hogy meddig folytatódhat az Egyesült Államok támogatása Ukrajnának, nyitott kérdés az ország mögé felsorakozott globális koalíció körében, amely Oroszország 2022. februári inváziója óta áll az ország mögött. Biden megígérte, hogy a támogatás „addig tart, amíg szükséges”, de az egyre szkeptikusabb republikánus párt kétségessé teszi az USA elkötelezettségét a harc mellett.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!