2012. február 06., 09:492012. február 06., 09:49
Claude Guéant egy jobboldali diákokat tömörítő egyesület által szervezett konferencián szombaton azt mondta: „Azzal ellentétben, amit a baloldali relativista ideológia állít, számunkra nem minden civilizáció egyenlő ... Azok, amelyek az emberiség pártját fogják, szerintünk haladóbbak, mint azok, amelyek tagadják azt”.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.
Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.
Az Egyesült Államok legalább 11,3 milliárd dollárt költött az Irán elleni háború első hat napjában – közölték a Donald Trump elnök vezette kormányzat tisztviselői egy kongresszusi tájékoztatón a héten.
A történelmi összekötő utat az első világháborút lezáró békeszerződés, az új román–magyar határvonal szelte ketté, de a két település önkormányzata európai uniós támogatással újjáépítené.