2007. június 08., 00:002007. június 08., 00:00
A műsor a Gripen-gépeket gyártó BAE Systems-SAAB brit–svéd konzorcium titkos megállapodásaira és dokumentumaira alapozta állítását. Mensdorff-Pouilly és cége a BAE Systems két offshore vállalatán keresztül jutott állítólag a többmilliós jutalékhoz, illetve közvetlenül is fizettek neki évi illetményt. Magyarország egy 2003-ban kötött megállapodás értelmében több mint 210 milliárd forintért lízingel Svédországtól 14 Gripen vadászgépet, amelyek tíz év után magyar tulajdonba kerülnek. Mensdorff-Pouilly cége visszautasította az adásban elhangzottakat, alaptalannak nevezve a vádakat, és közölte, hogy jogi lépéseket kíván tenni a svéd csatorna ellen. A műsor szerint 2002 márciusában született az a titkos megállapodás, amelynek értelmében Mensdorff-Pouilly nyolcmillió dollárhoz jutott az ügylet során. A cég közleményében azonban állította: nincs tudomása ilyen titkos megállapodásról. Az Orbán-kormány titkosszolgálati minisztere, Demeter Ervin az ügy kapcsán kifejtette, semmilyen lobbitevékenységet nem érzékelt a Gripen vadászgépek beszerzése körül, a korábbi döntést ma is jónak tartja. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ugyanakkor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak tisztázására, hogy miért volt szükség a Gripen vadászgépek beszerzéséről szóló szerződés módosítására. Simicskó István, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke csütörtökön közölte: a 2003-ban történt módosítás eredményeképpen az eredeti bérleti díj jelentősen megemelkedett.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.