Hirdetés

Gémesi Ferenc szerint elszaladt az idõ a támogatásrendszer felett

„December közepén tartják az elsõ politikai konzultációt az átalakított magyar–magyar kapcsolatrendszerben” – közölte Gémesi Ferenc, a magyar Miniszterelnöki Hivatal államtitkára tegnap. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és határon túli magyar közösségek vezetõinek találkozóját idõben nagyjából akkor tervezik, amikor – a kormány reményei szerint – az Országgyûlés módosítja a Szülõföld Alapról szóló törvényt.

Gazda Árpád

2006. november 14., 00:002006. november 14., 00:00

Uniós nemzetpolitika


A nemzetpolitikai szakállamtitkár elmondta, hogy a kormány a múlt heti ülésén elfogadta, majd pénteken benyújtotta a Szülõföld Alapról szóló 2005. évi törvény módosítási javaslatát. Véleménye szerint a javaslatot legkésõbb december 20-áig elfogadhatja az Országgyûlés.
A szakállamtitkár szerint sikerült hivatalos formába önteni, a nemzeti fejlesztési tervben, a költségvetési törvény tervezetében, illetve törvénymódosítási javaslatokban megfogalmazni a kormány új nemzetpolitikájának idén nyáron felvázolt alapelveit: a fejlesztéspolitika elõtérbe helyezését, a támogatáspolitika rendszerének egyszerûsítését, jogszabályi letisztítását. Emellett kidolgozták a magyar–magyar párbeszéd új kereteit.
„Amikor január elsejével Románia is az Európai Unió tagja lesz, a Kárpát-medencei magyarság legkevesebb 90 százaléka uniós állampolgárrá válik, ezért a hagyományos támogatási politikát egész egyszerûen nem lehet folytatni – hangsúlyozta az államtitkár. – Az idõ egyszerûen elszaladt felettünk, teljesen más valóságba érkezünk Románia EU-tagságát követõen”.
Gémesi Ferenc szerint szimbolikus dolgokon lehet vitatkozni, ám a valódi kérdés az, hogy a magyar közösségek nyertesei lesznek-e az uniós csatlakozásnak saját országukban. Mint mondta, a magyar politikának ahhoz kell elsõsorban hozzájárulnia, hogy a sokszoros hátránnyal induló nemzeti kisebbségek versenyképesek legyenek ebben a folyamatban. A fejlesztéspolitika céljait ismertetve kiemelte, hogy 190 milliárd forintot lehet majd közös két- és többoldalú programokra fordítani, de a közös projekteket nem lehet a magyar közösségek, azok tagjainak szerepvállalása nélkül megvalósítani.
Kitért arra, hogy a hagyományos támogatáspolitika ezentúl tisztán az identitás megõrzését kívánja segíteni. Hangsúlyozta, hogy az itt tervezett szerkezetátalakítás nem jelent forráskivonást: a határon túli magyarok támogatására a 2007. évi költségvetés tervezetében a 2006-os támogatással megegyezõ összeget szánnak.
A szakállamtitkár szerint a nemzetpolitika elveinek újrafogalmazását és intézményi kereteinek átalakítását úgy végezte a kormány, hogy folyamatosan tájékoztatta elképzeléseirõl a határon túli magyar közösségek vezetõit. n mti


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés