
Emmanuel Macron francia államfő vasárnap ígéretet tett arra, hogy ezentúl minden olyan, az országban illegálisan tartózkodó külföldit kitoloncolnak a hatóságok, aki bűncselekményt követ el.
2017. október 16., 08:252017. október 16., 08:25
2017. október 16., 08:342017. október 16., 08:34
Törvénymódosítás nélkül keményebb intézkedéseket fogunk hozni, meg fogjuk tenni, amit meg kell tenni – fogalmazott a köztársasági elnök a megválasztása óta adott első televíziós interjúban a hónap eleji két áldozatot követelő Marseille-i terrortámadás tunéziai elkövetőjére, egy illegális bevándorlóra utalva.
A 30 éves Ahmed Hanadzsit a merénylet előtt két nappal Lyonban rajtakapták egy bolti lopáson, amiért őrizetbe került. Kihallgatását követően a lopásért nem indult ellene eljárás, ugyanakkor az ilyenkor előírt szabályzatnak megfelelően nem szállították át a kitoloncolásra váró illegális bevándorlók gyűjtőfogházába, hanem szabadon engedték. Az illetékes prefektust ezért szerdán menesztette a belügyminiszter.
„Azért jöhetett létre egy olyan gyakorlat, hogy az illegálisan az országban tartózkodókat többször is ellenőrizhetik, mert megszoktuk, hogy nem vagyunk képesek őket kitoloncolni, nem teszünk meg minden intézkedést, amelyet meg kell tenni. Na ez meg fog változni” – mondta Macron.
Hivatalos adatok szerint a tavaly ellenőrzött és kiutasított 90 ezer illegális bevándorlónak alig 20 százaléka hagyta el ténylegesen Franciaországot. „Nem kielégítőek a kapcsolataink a származási országokkal, azok nem fogadják el, hogy visszaküldjük azokat, akik ilyen helyzetben vannak. Ezért hetekkel ezelőtt azt kértem a kormánytól, hogy kössön kétoldalú megállapodásokat, ez éppen folyamatban van, annak érdekében, hogy ezen a téren sokkal jobban tudjunk fellépni” – tette hozzá. Emmanuel Macron megerősítette, hogy a jövő elején új menekültjogi törvény lép életbe, amely szigorítani fogja a szabályozást.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!