
ÖSSZEFOGLALÓ – A tizenkét halálos áldozatot követelő szerdai párizsi merénylet elkövetői utáni hajtóvadászatról szólt a csütörtöki nap.
2015. január 08., 20:022015. január 08., 20:02
Miközben a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztőségében tíz újságírót és két rendőrt lemészárló három feltételezett elkövető egyike feladta magát, a rendőrség azonosította a másik két támadót, és további, a terroristák ismeretségi körébe tartozó gyanúsítottakat vett őrizetbe.
Az eredetileg a vérengzés egyik végrehajtójának tartott 18 éves Hamyd Murad önként jelentkezett az egyik rendőrőrsön az észak-franciaországi Charlesville-Mézieres-ben, tisztázva, hogy a támadás idején iskolában volt, így nem indult eljárás ellene.
Viszont a terrorizmussal gyanúsított, algériai származású, de Párizsban született Kouachi fivérek csütörtök este még szökésben voltak. Közülük a 32 éves Chérif Kouachit 2005-ben már bebörtönözték, amiért részt vett egy Irakba dzsihadistákat küldő csoport tevékenységében.
Chérif és két évvel idősebb bátyja, Said francia állampolgárok. Úgy sikerült azonosítani őket, hogy egyikük, Said abban az autóban felejtette a személyi igazolványát, amellyel elmenekültek a merénylet helyszínéről, és amelyet aztán Párizs egy másik kerületében hagytak. Az autóban Molotov-koktélok és dzsihadista zászlók is voltak.
Kouachiék nyomaira kora délután észak-Franciaországban, Aisne közelében bukkantak rá, amikor autójukkal az útzárak miatt visszaindultak Párizs irányába, és kiraboltak egy benzinkutat. Egy fehér, Renault-típusú gépkocsival utaztak, a két, fekete kámzsás férfi gépkarabélyokkal és gránátvetővel volt fölfegyverezve.
Végül egyes hírek szerint egy házban, a Crépy-en-Valois nevű településen barikádozta el magát, Párizstól hatvan kilométernyire, vagy egy közeli farmon. A hatóságok körülzárták a környéket, az akcióban több mint ezer rendőr és katona vesz részt.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter még délelőtt közölte: a hatóságok hét személyt vettek őrizetbe a merénylettel kapcsolatosan. Kiderült: az egyik, szerdán meggyilkolt 42 éves rendőrt – akit a tűzpárbajt követően az utcán megsebesítettek, majd egy fejlövéssel kivégezték – Ahmed Merabet-nek hívták. A másik, 49 éves rendőr feladata a magazin főszerkesztőjének védelme volt.
A Charlie Hebdo illetékesei egyébként jelezték: a lap szerdán a szokásos 60 ezer helyett egymillió példányban jelenik meg, az eddigi 16 helyett 8 oldalon.
Eközben csütörtökön reggel lövöldözés volt Párizs déli részén. Egy rendőrnő belehalt a tűzharcban szerzett sérülésébe, egy másik rendőr megsebesült, a golyóálló mellénybe öltözött, gépfegyveres tettes elmenekült. Ugyancsak csütörtökön több muzulmán imahelyet is támadás ért. Mons városában három gránátot dobtak egy mecsetre, a déli Port-la-Nouvelle-ben található imateremre rálőttek, Lyonban pedig robbanás történt egy mecset mellett található arab vendéglőben.
François Hollande köztársasági elnök nemzeti gyásznapot hirdetett csütörtökre, a közintézményeken a nemzeti lobogót három napra félárbocra eresztették.
Szerda estére több mint 100 ezren vonultak a francia városok utcáira, hogy kifejezzék szolidaritásukat a lappal, és kiálljanak a sajtószabadság mellett. A tüntetők közül egyesek a lap karikatúráit ábrázoló transzparensekkel jelentek meg, mások ceruzákat és tollakat emeltek a magasba a sajtószabadságot jelképezendő.
Hasonló megmozdulásokat tartottak Európa számos nagyvárosában, így Berlinben, Brüsszelben, Londonban és Madridban is. Sokan „Je suis Charlie” (Én is Charlie vagyok) feliratú papírlapokat feltartva fejezték ki szolidaritásukat a magazinnal.
A merénylet nyomán több európai ország is lépett. Nagy-Britannia közölte, megerősíti határai védelmét, Spanyolországban pedig fokozták a terrorkészültséget.
Johannis: „Je suis Charlie” feliratra cserélt profilkép
Klaus Johannis államfő „Je suis Charlie” (Én is Charlie vagyok) feliratra cserélte szerdán profilképét Facebook-oldalán, csatlakozva ezáltal az interneten terjedő szolidaritási hullámhoz. Az elnök bejegyzésében arra szólítja fel követőit, hogy maguk is fejezzék ki szolidaritásukat a franciaországi tragédia áldozatainak családtagjaival, és sorakozzanak fel azok mellett, akik hisznek a szólás szabadságában.
„Kötelességünk szembeszállni a terrorizmussal, ennek a gyilkos járványnak nem lehet helye a világban” – fogalmazott a román államfő. A román vezetők részvéttáviratokban és hivatalos nyilatkozatokban is elítélték a párizsi vérengzést, az emberek pedig mécseseket gyújtottak Franciaország bukaresti nagykövetsége előtt. Megszólalt az ügyben a romániai muszlim közösség muftija, Muurat Iusuf is, aki elítélte a véres merényletet.
„Az elképesztő kegyetlenségű, tragikus eseménynek semmi köze a muzulmán valláshoz” – szögezte le. Rámutatott: az iszlám szigorúan tiltja az ölést, ellenzi a vérontást, és élesen elítéli az ilyen merényleteket. Tiberiu Niţu legfőbb ügyész azt mondta: Romániában nem kell a terrorveszély miatt aggódni, az ügyészségen nincs terrorizmussal kapcsolatos dosszié.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a franciaországi merényletek fényében a román hatóságok is máshogy viszonyulnak már a távközlési adatok titkosszolgálati hozzáféréséről szóló Nagy Testvér-törvényhez, valamint ahhoz a szintén elvetett jogszabályhoz, amely kötelezővé tette volna, hogy csak a személyi adatok megadásával lehessen mobilfeltöltőkártyát vásárolni. Ennek fényében csütörtökön a távközlési minisztériumban az érintett miniszterek és a SRI vezetője rendkívüli ülést tartott, amelyen a távközlési törvény volt a téma.
Vasárnap reggel hat órakor – romániai idő szerint hét órakor – megkezdődött a voksolás az ország 10 047 szavazókörében az országgyűlésiképviselő-választáson. Este hét óráig mintegy 7,5 millió választópolgárt várnak a szavazókörökben az urnákhoz.
Mindenhol győzni fogunk, mindenkit meglepünk vele, még saját magunkat is – jelentette ki Orbán Viktor szombaton Budapesten. Ezzel egy időben Magyar Péter Debrecenben arról beszélt, hogy a Tisza Párt nyeri meg az országgyűlési választásokat.
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra annak a román állampolgárnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szombaton császártöltési otthonában megölt egy férfit – közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
Irán egyelőre nem képes újra megnyitni a Hormuzi-szorost a hajóforgalom előtt, mivel nem tudja felkutatni és eltávolítani az összes tengeri aknát, amelyet a háború során telepített – nyilatkozták amerikai tisztségviselők a The New York Timesnak.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
Írország budapesti nagykövetsége figyelmeztetést tett közzé a közösségi oldalán, miszerint a vasárnapi országgyűlési választások miatt a Magyarországra utazóknak körültekintőknek kell lenniük, mert tüntetések, fokozott biztonsági ellenőrzések várhatóak.
Ukrajna jelenleg három országgal folytat biztonsági tárgyalásokat a drónok elleni védelemről, és ukrán szakemberek már lelőttek ukrán gyártmányú elfogó repülőgépekkel iráni Sahed drónokat a Közel-Keleten – tudatta Volodimir Zelenszkij.
szóljon hozzá!