Hirdetés

Folytatódnak a gázai helyzetről szóló tárgyalások, az ENSZ tűzszünetet sürgető amerikai tervezetről készül szavazni

•  Fotó: UNRWA

Fotó: UNRWA

Bill Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója pénteken Katarban csatlakozik a gázai helyzet megoldását célzó túsztárgyalásokhoz, mivel a tárgyalófelek egy olyan megállapodásra törekednek, amely egy ideiglenes tűzszünet mellett biztosítaná a Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátását – közölték csütörtökön a terveket ismerő források.

Hírösszefoglaló

2024. március 22., 09:352024. március 22., 09:35

Az izraeli Moszad hírszerző szolgálat vezetője, David Barnea pénteken szintén Katarba utazik a tárgyalásokra – közölte az izraeli miniszterelnöki hivatal csütörtöki közleményében.

Barnea a közlemény szerint találkozik Burnsszel, Mohammed bin Abdulrahman Al-Thani katari miniszterelnökkel és Abbász Kamel egyiptomi hírszerzési miniszterrel.

Hirdetés

„A magas rangú tisztségviselők találkozójára a dohai tárgyalások keretében kerül sor, amelyek célja a túszok visszaszolgáltatására irányuló erőfeszítések előmozdítása” – áll a közleményben.

Burns nagy szerepet játszott a túszokról szóló megállapodás elérésében, többször utazott a Közel-Keletre és Európába tárgyalni. Az erőfeszítések azonban még nem vezettek megállapodáshoz.

Voltak azonban jelek arra, hogy előrelépés történt, és

amerikai tisztségviselők a héten óvatos optimizmusuknak adtak hangot, hogy sikerülhet megállapodásra jutni.

Az ENSZ Biztonsági Tanács pénteken szavazhat az Egyesült Államok által beterjesztett határozati javaslatról, amely tűzszünetet sürget az Izrael és Hamász közötti harcokban - jelentette be az Egyesült Államok ENSZ diplomatája csütörtökön, amit Izrael ENSZ nagykövete is megerősített.

Nate Evans, az amerikai ENSZ képviselet szóvivője szerint az Egyesült Államok az elmúlt hetekben a BT tagjaival egy olyan határozaton dolgozott, amely támogatja a jelenleg is zajló diplomáciai erőfeszítéseket azonnali tűzszünetre egy túszalku részeként. Ez a Hamász fogságában lévő foglyok szabadon engedéséhez vezethet, valamint segítené a gázai humanitárius szállítások felgyorsítását is.

Gilad Erdan, Izrael állandó ENSZ-képviselője csütörtökön

az amerikai határozati javaslatról úgy fogalmazott, hogy azzal Izrael „együtt tud élni”, mert nem tartalmaz azonnali tűzszüneti követelést, hanem a túszok elengedéséhez köti a harcok szüneteltetését.

A diplomata reagálásában azt hangoztatta, hogy általános fenntartásai ugyanakkor vannak azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok az ENSZ BT elé viszi az izraeli ügyet.

Az Egyesült Államok februárban megvétózta az Algéria által előterjesztett, szintén tűzszünetről szóló határozati javaslatot, amit akkor Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet azzal indokolt, hogy az veszélyeztette volna a már akkor is zajló, szavai szerint „érzékeny” egyeztetéseket.

Antony Blinken külügyminiszter csütörtökön Kairóban arról nyilatkozott, hogy a tárgyalásokon az Izrael és a Hamász közötti szakadék kisebb, mint korábban, de még „valós kihívások vannak” a fegyverszünetet és annak fejében a foglyok elengedését célzó egyeztetéseken.

Az amerikai Képviselőház elnöke csütörtökön bejelentette, szeretné meghívni Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy tartson beszédet a Kongresszusban. A republikánus Mike Johnson a CNBC televízió vendégeként elmondta, hogy az amerikai törvényhozás két háza előtti felszólalásról lenne szó, de a részleteken és lehetséges időponton még dolgoznak.

Chuck Schumer, a Szenátus demokrata többségének vezetője úgy reagált, hogy támogatja az elképzelést az izraeli kormányfő beszédét illetően, és hozzátette, hogy

Izraelnek nincs erősebb szövetségese az Egyesült Államoknál, ez a szövetség bármely elnök és bármely miniszterelnök felett áll.

Chuck Schumer egy hete a Szenátusban tartott felszólalásában előrehozott választásokat és Benjamin Netanjahu leváltását sürgette, akit akadálynak nevezett a közel-keleti rendezés és kétállami megoldás útjában. Szavai éles kritikát váltottak ki republikánus részről, valamint az izraeli kormány felől.

Benjamin Netanjahu is bírálta a nyilatkozatot, szerdán videokonferencia keretében mondott beszédet a Szenátus republikánus tagjainak rendezvényén, akik előtt megismételte, hogy a vezető demokrata szenátor szavait „helytelennek” tartja.

Azonnali tűzszünetre szólít az EU Gázában
A tagállamok vezetői határozott és egységes nyilatkozatot tettek az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban, amelyben az Európai Tanács tagjai az azonnali humanitárius tűzszünetre szólítottak fel, a fenntartható fegyvernyugvás reményében. A mind a 27 tagállami vezető által jóváhagyott szöveg „valamennyi túsz feltétel nélküli szabadon bocsátására és humanitárius segítségnyújtás biztosítása” szólít fel – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójának csütörtöki megbeszéléseit követően Brüsszelben, majd hozzátette: az Európai Tanácsot mély aggodalommal tölti el a gázai humanitárius helyzet és annak a polgári lakosságra, különösen a gyermekekre gyakorolt hatása, valamint az éhínség közvetlen veszélye, amelyet a segélyek elégtelen gázai bejutása okoz.
A humanitárius segélyek teljes és biztonságos bejutása Gázába elengedhetetlen ahhoz, hogy a polgári lakosság életmentő segítséget kapjon a kialakult katasztrófahelyzetben – húzta alá.
Végezetül hangsúlyozta, mindent meg kell tenni a helyzet elmérgesedésének elkerülése érdekében, és felszólította az izraeli kormányt, hogy tartózkodjon a katonai művelet megindításától Rafahban.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban azt mondta, a gázai lakosságot éhínség fenyegeti. Teljeskörű, gyors, biztonságos és akadálytalan humanitárius segély biztosítására van szükség úgy a szárazföldön, mint a légi és a tengeri folyosókon – tette hozzá beszédében az Európai Bizottság elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 15., szerda

Óriási sebességgel száguldozó fiatal sofőrt kapcsoltak le a dél-erdélyi sztrádaszakaszon

Óránként 224 kilométeres sebességgel vezető 21 éves sofőrt füleltek le a közlekedési rendőrök az A1-es autópálya Râmnicu Vâlcea és Déva közötti szakaszán.

Óriási sebességgel száguldozó fiatal sofőrt kapcsoltak le a dél-erdélyi sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. április 15., szerda

Szexuálisan zaklatta két éven át a nevelt lányát egy férfi az anya tudtával

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 46 éves Arad megyei férfit, aki két éven át szexuális erőszakot követett el élettársa kislánya ellen. A gyermek anyja is vizsgálati fogságba került, mivel tudott a bűncselekményekről, de nem avatkozott közbe.

Szexuálisan zaklatta két éven át a nevelt lányát egy férfi az anya tudtával
2026. április 15., szerda

Izrael bukaresti nagykövetsége elítélte a szászrégeni zsidó temetőben történt sírgyalázást

Izrael bukaresti nagykövetsége szerdán elítélte a szászrégeni zsidó temetőben vasárnap történt sírgyalázást, és azt írta, bíznak benne, hogy a román hatóságok fellépnek az elkövetők gyors azonosítása és felelősségre vonása érdekében.

Izrael bukaresti nagykövetsége elítélte a szászrégeni zsidó temetőben történt sírgyalázást
2026. április 15., szerda

Tűz ütött ki egy nagyszebeni garzonlakásban, három személyt kórházba szállítottak

Tűz ütött ki szerdán egy nagyszebeni garzonlakásban. Huszonhat személynek kellett elhagynia a tömbházat, hárman kórházba kerültek.

Tűz ütött ki egy nagyszebeni garzonlakásban, három személyt kórházba szállítottak
Hirdetés
2026. április 15., szerda

Megkezdődött a Szabadság-szobor parkja melletti épületek bontása

Az aradi önkormányzat célja, hogy a jelenleg rendezetlen telek helyén egy új, nagy kapacitású parkoló szolgálja majd a környéket és a Szabadság-szoborhoz látogató turistákat.

Megkezdődött a Szabadság-szobor parkja melletti épületek bontása
2026. április 15., szerda

Kreativitás a digitális korban is – Fazakas Emese, a Mikes zsűrielnöke a diákoknak az irodalomhoz, nyelvhez való viszonyáról

Nemcsak a magyar tagozatra, de román tagozatra járó, magyart fakultatívan tanuló diákok is megmérettettek a Kolozsváron rendezett Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán.

Kreativitás a digitális korban is – Fazakas Emese, a Mikes zsűrielnöke a diákoknak az irodalomhoz, nyelvhez való viszonyáról
2026. április 14., kedd

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarokat senki sem tudja manipulálni

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedden a magyarországi választások eredményével kapcsolatban kijelentette, hogy fontos a román és a magyar kormány közötti szoros együttműködés fenntartása.

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarokat senki sem tudja manipulálni
Hirdetés
2026. április 14., kedd

Toró T. Tibor szerint nem dőlt össze a világ a Fidesz vereségével, az építő jellegű vitákra kell összpontosítani

AZ EMNT ügyvezető elnöke szerint meg kell előlegezni a bizalmat az új magyar kormánynak, amely reményei szerint támogatja majd a külhoni magyar politikai pluralizmust.

Toró T. Tibor szerint nem dőlt össze a világ a Fidesz vereségével, az építő jellegű vitákra kell összpontosítani
2026. április 14., kedd

Markó Béla nekiment Kelemen Hunoréknak, változást sürget az RMDSZ-ben

Bírálja az RMDSZ-nek a magyarországi választásokkal kapcsolatos álláspontját, a Fidesz támogatását a szövetség volt elnöke. Markó Béla szerint az RMDSZ jelenlegi vezetősége hibázott, ezért változásra van szükség az alakulat háza táján.

Markó Béla nekiment Kelemen Hunoréknak, változást sürget az RMDSZ-ben
2026. április 14., kedd

George Simion válaszolt Magyar Péternek: „nem táncoltam a néped sírjain”

„Soha nem táncoltam a néped sírjain” – így reagált a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion a Magyar Péter által megfogalmazott vádakra.

George Simion válaszolt Magyar Péternek: „nem táncoltam a néped sírjain”
Hirdetés
Hirdetés