Hirdetés

Folytatódhat a politikai káosz Moldovában

Január 15-ére tűzte ki tegnap a moldovai parlament az új államfő megválasztásának időpontját. Az országot kormányzó Szövetség az Európai Integrációért (AIE) vezető tanácsa még kedden este döntött erről, de a határozatot még a törvényhozásnak is jóvá kellett hagynia.

Balogh Levente

2011. december 29., 09:242011. december 29., 09:24

A helyzetet bonyolítja, hogy a parlament ülése előtt Marian Lupu, az évek óta hivatalos államfő nélkül működő ország ideiglenes elnöke bejelentette: nem kíván indulni a megmérettetésen. „Több politikai szereplő is arról beszélt, hogy apolitikus jelöltre van szükség. Ezúton bejelentem, hogy nem jelentkezem a választásokra. Így megteremtem annak a lehetőségét, hogy olyan jelöltet találjanak, aki képes megszerezni 61 voksot a parlamentben” – jelentette ki Lupu. Az ellenzéki kommunisták ugyanakkor nem fogadták kedvezően a döntést, és azzal vádolták meg az AIE-t, hogy szándékosan akadályozza az elnökválasztási folyamatot. Moldovában legutóbb december 16-án tartottak államfőválasztást, de az egyedüli jelöltként induló Lupu nem kapta meg a szükséges 61 szavazatot a parlamentben.

Amennyiben a január 15-i választásokon nem jelenik meg 61 képviselő, újabb választást írnak ki. Ha azonban nem sikerül államfőt választani, bár jelen van 61 honatya, akkor a törvényhozást feloszlatják, és új parlamenti választásokat írnak ki. Vladimir Voronin, az ellenzéki Kommunista Párt vezére tegnap bejelentette: pártja csak akkor vesz részt az új államfőválasztáson, ha az AIE-t felszámolják, új kormánytöbbség alakul, és új kormányt neveznek ki.

Mint arról beszámoltunk, a moldovai  politikai válság annak nyomán robbant ki, hogy 2009 tavaszán, a parlamenti választásokat követően az ellenzék választási csalással vádolta meg a kormányzó és a hivatalos adatok szerint a voksolást is megnyerő kommunistákat. A kirobbant utcai zavargásokat követően újabb választást írtak ki, amelyet az ellenzéki AIE ugyan megnyert, az államfőjelöltjük megválasztásához szükséges 61 parlamenti helyet azonban nem tudták megszerezni, így patthelyzet alakult ki.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés