
Fotó: Robert Fico/Facebook
A következő napokban várhatóan ismét megjelenik a nyilvánosság előtt és fokozatosan visszatérhet kormányfői feladatai ellátásához Robert Fico szlovák miniszterelnök – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a szlovák köztelevízió egyik politikai vitaműsorában vasárnap.
2024. július 01., 10:392024. július 01., 10:39
2024. július 01., 12:532024. július 01., 12:53
„Nem lehet azt mondani, hogy minden a tervek szerint alakulna, de elmondhatjuk, hogy az (egészségi) állapota olyan mértékben jobb lett, hogy a kormányfő már aktívan bekapcsolódott az eheti (EU) csúcsról, valamint a tíz nappal ezelőtt tartott informális találkozóról folytatott egyeztetésekbe is” – idézte az MTI Robert Kalinák nyilatkozatát.
A tárcavezető rámutatott: az orvosok jelenleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kormányfő teljes mértékben el tudja látni munkafeladatait,
Robert Kalinák ez utóbbiról több konkrétumokat nem mondott. Robert Fico a merénylet után először és egyidejűleg legutóbb három hete mutatkozott meg a nyilvánosság előtt, egy a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében.
Mint arról beszámoltunk, az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után követtek el merényletet.
Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették,
Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

Első nyilvános állásfoglalásában az ukrajnai háború békés rendezéséről beszélt Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki a pozsonyi Szent Mihály Kórházban szavazott az EP-választásokon. Állásfoglalásában békét sürgetett Ukrajnában.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!