
Fotó: MTI/EPA/Cesare Abbate
Két ember meghalt, 39-en pedig megsebesültek, amikor 4-es erősségű földrengés következett be keddre virradóra az olaszországi Ischia szigetén.
2017. augusztus 22., 15:212017. augusztus 22., 15:21
Sajtóbeszámolók szerint hét személyt eltűntként tartanak nyilván. Több ház is összeomlott.
A földmozgás főleg Casamicciola és Lacco Ameno települést érintette, előbbiben sikerült élve kimenteni három személyt a romok alól.
Ischia vulkáni eredetű sziget a Tirrén-tengerben, a Nápolyi-öböl északi részén. Capri mellett Ischia is rendkívül népszerű nyaralási célpont, a német turisták körében különösen látogatott. Angela Merkel német kancellár is többször töltötte itt szabadságát. Becslések szerint jelenleg mintegy 250 ezer ember (helyi lakosok és turisták) tartózkodik a szigeten.
Ez a mostani földmozgás Olaszországban nem számít nagy méretűnek, de – mint Gianluca Valensise az ANSA hírügynökségnek elmondta – a vulkánok alatt bekövetkező földrengések alig érik el az öt kilométeres mélységet, s ezért erősebb a hatásuk a felszínen.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!