Hirdetés

Fidesz: rendben zajlik a választás, kevesebb a jogsértés

Nyugodtan zajlik az országgyűlési választás, bár vannak rendkívüli események, ezek száma kevesebb, mint a legutóbbi szavazáson – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap kora délután.

MTI

2014. április 06., 16:232014. április 06., 16:23

A politikus (képünkön) a Fidesz-KDNP eredményvárója, a budapesti Bálna előtti sajtótájékoztatóján arra kért minden választópolgárt, hogy ha még nem élt választójogával, tegye meg a nap hátralévő részében.

A Fidesz ugyanis fontosnak tartja, hogy minél erősebb legitimációja legyen a következő Országgyűlésnek – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a részvételi adatok hasonlóak a 2010-eshez.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői is megerősítették – folytatta –, hogy tapasztalatuk szerint törvényesen, nyugodt körülmények között folyik a szavazás. A nemzetközi megfigyelők jelenlétét Gulyás Gergely biztosítéknak tartja arra nézve, hogy semmilyen törvénytelenség ne történjen.

Közölte ugyanakkor, voltak olyan események, amelyek azt mutatják, a baloldal az utolsó pillanatban is – akár törvénytelen úton – mindent megpróbál azért, hogy a maga javára fordítsa az eredményt. A Fidesz azonban arra hívja fel minden aktivistáját, hogy az ilyen negatív tapasztalatok ellenére kizárólag törvényes keretek között járjon el.

A sérelmezett ügyek között olyanokat is említett, amelyek szerinte jól jelzik, „a baloldali blokk arra is hajlamos, hogy a törvénytelenséget ellenfeleire kenje”.

A fideszes képviselő példaként hozta, hogy Fonyódon ismeretlenek – magukat fideszes aktivistának kiadva – Móring József Attila kormánypárti jelölt plakátjait tiltott területre, a választókörnek helyet adó épülettől számított 150 méteren belülre ragasztották ki. Móring József Attila bejelentést tett az ügyben, jelezve, hogy nem az ő aktivistái plakátoltak.

Szintén Somogy megyében történt, hogy néhány percet késett reggel a Fidesz-KDNP egyik delegáltja, ezért a szavazatszámláló bizottság kizárta őt a testületből, amihez azonban nem volt joga, és később a területi választási iroda utasítására vissza is kellett venni őt a bizottságba – ismertette.

Gulyás Gergely azt is mondta, hogy Szegeden a jegyző csak a Nemzeti Választási Iroda többszöri utasítására – a déli órákban – vette tudomásul, hogy a választási eljárási törvény rá nézve is kötelező. Addig ugyanis a jegyzőkönyvvezetőknek azt adta utasításba, hogy ők állapítsák meg, szerepel-e választópolgár a névjegyzékben, noha ez a szavazatszámláló bizottság tagjainak a feladata – fejtette ki.

A kormánypárti politikus közlése szerint a főváros VIII. kerületében az MSZP józsefvárosi elnöke fideszes plakátokat tépkedett le, és ugyancsak a Józsefvárosban a szocialisták a tiltott 150 méteres körön belül standoltak.

Mint fogalmazott, a választási csalás emlegetésével a baloldal az esetleges vereség miatti felelősségét akarja mérsékelni, ezért „egy sajátos belső verseny kezdődött” a baloldali összefogás alakulatai között, hogy ki tud a leghatékonyabban kibújni a felelősség alól, ki tudja a legképtelenebb vádat megfogalmazni a választás lefolytatásáról.

Gulyás Gergely megállapítása szerint azonban összességében nyugodtan és a korábbinál kisebb sorállás mellett zajlik a választás. Az átjelentkező szavazók sorbaállásáról szóló hírekkel kapcsolatban azt mondta: a bizottságok megosztásával felgyorsul majd a voksolás ezekben a szavazókörökben.

A Fidesz reméli, éjfélre meglesz a választás végeredménye – közölte a parlamenti képviselő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés